2013. augusztus 19., hétfő

Az ő karjaiban 4.fejezet

Ebéd után az AT-TUN magára hagyta a lányt és azt csinálták, amit mindig: A szövetségeseikkel ápolták a kapcsolatukat. Jan nagyon unatkozott egyedül, hisz az Arashi is velük ment, így egyedül volt a nyugati szárnyban lévő cellájukban. Unottan sóhajtozott és nézett ki az ablakon. Végül megunta az egyedüllétet és gondolta keres valakit az ismerősök közül, akikkel elütheti az időt.

Alig lépett ki a cellájukból, máris egy ismerős arcba botlott.

- Pi? - nézett a férfire csodálkozva.

- Hello, Senorita. - hajolt meg előtte. - Készülsz valahová?

Jan mosolyogni kezdett, majd ismét megszólalt. - Unatkozok.

Yamapi nagyon is örült a válasznak, hisz pont azért jött, hogy lebonyolítson egy találkozott a bandájával és a lánnyal.

- Tudok néhány srácot, akikkel jól elüthetnéd az időt.

Jan szemei csillogni kezdtek. Belekarolt a férfibe és hagyta, hogy vezesse. Mire felocsúdott, a keleti szárnyban kötöttek ki. Először megtorpant, hisz tudta, hogy Jin nem örülne neki, ha itt találná, mert elmondta, hogy elcsalhatják azért, hogy megerőszakolhassák vagy Isten tudja mit csinálnak majd vele. Megrázta a fejét. Jin-nek nincs igaza! Ismeri a News-t és ők semmi ilyesmit nem tennének vele.

- Jól vagy, Senorita? - nézett rá Yamapi ijedten.

Nagyot nyelt, majd hezitálva bólintott. Tudta, hogy ezért még Jin nagyon el fogja kapni és nem fogja megúszni megértő szavakkal és egy hatalmas orgiával. Ismét nagyot nyelt. Ahogy elnézte a többieket, akik abban a szárnyban laktak, elképedt. Mindegyikük arcán meglepettség és rémület volt. Egyikük el is rohant, miután elmentek a cellája mellett.

Reszketni kezdett, mert félt attól, hogy Jin mit fog tenni és nem az volt az egyetlen, hogy kiveri a balhét, ami miatt a News vezére elrabolta őt a biztonságosnak mondható nyugati szárnyból. Elmerült a gondoltaiba, de azonnal el is felejtette őket, amint megálltak az egyik cella előtt.

A következő pillanatban Tegoshi rontott ki az egyik cellából és ölelte szorosan magához, majd Kusano is ezt tette nem sokkal utána. A többiek mosolyogva nézték végig a boldog egymásra találásukat. Ölelgették és puszilgatták egymást. A két fiú szája az övére is rásimult és ő boldogan viszonozta nekik. Miután lazítottak az ölelésen sorban megölelte a többieket is.

Tegoshi egyetlen pillanatra sem tágított mellőle. Nagyon hiányoztak neki a srácok és mióta bekerültek a börtönbe, keveset beszéltek egymással. Egy cellában voltak mind a kilencen. Jan Tegoshi lábai között, háttal neki dőlve a mellkasának, Kusano a bal oldalán fogta a kezét, Massu a jobb oldalán, a többiek pedig körben.

- Miért vagy itt? - érdeklődött finoman Shige.

- Tévedésből. - sóhajtott gondterhelten.

- Milyen tévedésből? - csatlakozott Uchi is.

A News vezér tarkón legyintette, hogy vigyázzon mit kérdez, de ő először csak végignézett rajtuk, majd belekezdett. - Néhány hónapja betegen megtámadtak és egy bűntény helyszínén tértem magamhoz. - felelete. - A mocsok mindent rám kent.

- A rohadék. - suttogta Tegoshi.

- Azért van jó oldala is. - csatlakozott be Kusano is. - Most együtt lehetünk.

Yamapi közelebb ment és felemelte a levegőbe a kezét, hogy kicsit nyakon lendítse a fiút, de Jan lelkes bólogatása és elégedett mosolya megakadályozta. Tényleg elégedett a mostani sorsával? Nem akarata ellenére lett Akanishi játékszere és kényszerítette bele magát egy olyan szerepbe, amit elvár tőle? Most sokkal nyugodtabbnak és kevésbe gondterheltnek tűnt, mint mikor odakint vigyázott az övéire.

- Mondd Senorita, te tényleg elégedett vagy a mostani helyzeteddel?

A kérdés meglepte a lányt. Először végignézett mindannyiukon, aztán válaszolt. - Jelen pillanatban igen.

- Most hogy itt vagy velünk?

A kérdés elgondolkoztatta. Be kellett látnia, hogy igaza volt. Eleinte nagyon is ellenkezett az egész ellen, most pedig mindent úgy fogad el, ahogy vannak. Beletörődött, hogy a közvetlen családtagjai nem lehetnek vele és mindenkihez alkalmazkodnia kellett, beleértve Akanishi-t és különösebben nem is harcolt ellene, hisz ő és Brian nagyon is hasonlítanak egymásra annyi különbséggel, hogy míg egyikük tudta kicsoda és múltjuk is volt, a másikkal ismerkednie kell, de nem erőlteti, mert beéri azzal, amit cellatársa mondd neki.

- Nem hiányzik? - hallotta meg Tesshi hangját és azonnal tudta mire céloz.

- Egy kicsit. - felelte. - A dokik minden éjjel megoldják.

- Akanishi tudja?

- Nem és nem is akarom, hogy tudja.

- Hallom, nemrég meglátogatott a Gazette a cellátokban. - Váltott témát Kusano.

- Mhm. - igyekezett válaszolni. - Régen találkoztunk.

Kusano közelebb bújt hozzá. - Mázlista vagy tudod? Itt vagy az Isten háta mögött, tele rabokkal egy börtönben, ráadásul ártatlanul és mégsem vagy egyedül.

- Tutti és Nagayan mit szóltak, hogy nem mindennapi lány vagy? - fordította komolyra ismét Yamapi a szót.

- Nem kérdeztem. - vonta meg a vállát Jan.

A semmiből megjelent Tatsuya és Koki. Jan idegesen kapta feléjük a fejét.

- Végre megvagy. - szólat meg Tatsuya. - Jin mindenhol téged keres.

- Ideje lenne indulni, mielőtt idejönne és balhézni kezdene. - csatlakozott Koki a beszélgetésbe.

Mikor kimondta a mondatot, Jin hangját hallották meg a folyosó másik végéből. Valósággal őrjöngött és a másik két fiú hiába próbálta csillapítani, nem sikerült.

- Gyere elő te szemét!

Mindenki felpattant és kivonultak a cellából. Tegoshi és Kusano beálltak Jan elé, hogy megvédjék, ha szükséges és a többiek is így tettek, Yamapi állt elől, hogy lecsillapíthassa.

- Nyugodj meg, Akanishi. - állt elé és a vállára tette a kezét.

- Ne állj az utamba! Hol van Jan és mit csináltál vele?

Jin előre lendítette a kezét és bevágott egyet a News vezér képébe. Dühe csillapíthatatlan volt és nem lehetett rá hatni.

- Jin, nyugodj le! Nem esett baja. - állt elé Tatsuya. - Csak beszélgettek. Emlékezz mit meséltünk neked ebédnél!

- Hol van? - úgy tűnt meg sem hallotta, amit bandatársa mondott neki.

Jan nem bírta tovább. Otthagyta őket és előre ment egyesen Akanishi elé. Nagyot nyelt, mert tartott attól, hogy még nagyobb jelenetet rendet. Utálta, hogy mindenkivel lejátssza ezt, bárkivel is elegyedik szóba. Legszívesebben leordította volna a fejét, de tudta, hogy vissza kell fognia magát, még akkor is ha igaza van.

Tatsuya, hogy megakadályozza ezt, megragadta a kezét és futni kezdtek, egészen a cellájukig. Először nem tudta mit tegyen, hisz a dühtől fújtatni kezdett és ha nem csillapítja le, akkor kiderül az igazság róla és azt ők nem akarják. Lucian azért küldte ide, hogy megvédje és nem azért, hogy folytassa a harcot, amit otthon vívott.

Megijedt, mikor Jan megragadta a rácsokat és olyan erő volt benne, hogy azokat majdnem ki is törte. Ritkán volt ilyen állapotban, de akkor nem türtőztette magát, hanem azonnal neki ment az illetőnek és alaposan megleckéztette. Túlságosan is vad volt a természete és senkinek sem hagyta, hogy megszelídítse, egyedül családja képes rá hatni. A dolgot nehezítette, hogy Akanishi pont akkor fordult be a folyosójukra.

- Jan, meg kell nyugodnod! Akanishi mindjárt itt van.

A lány válaszul csak morgott egyet, majd leült az ágyra és a padlót nézte. Mellé ült és próbálta tovább nyugtatni, ami hála Istennek be is jött. Mire Jin odaért, úgy tűnt minden rendben van, de tudta, hogy legbelül nagyon is tombol.

Ahogy Jin belépett a cellába, Tatsuya felállt a lány mellől és magukra hagyta őket. Odalépett hozzá, felállította és vetkőztetni kezdte. Valahányszor neki fogott, mindig ellenállásba ütközött és ez most nagyon is zavaró volt. Azelőtt sosem viselkedett így és tudni akarta miért, de ahogy a szemeibe nézett, máris rájött.

- Nagyon haragszol rám, igaz? - Nem kapott választ.

Nem tudták befejezni, mert megjelent a szokásos őr, hogy elvigye a lányt a betegszobára és megkapja a szokásos adag gyógyszerét. Hiába akart vele menni, egyikük sem engedte meg neki. Ahelyett, hogy balhézott volna, inkább megfogta a lány kezét és a gyengélkedő ajtajáig kísérte.

Ahogy belépett az ajtón, azonnal leült a szokásos helyére és várta a dokit, akit tegnap helyeztek át, de csak ma kezdett. Nem figyelt rá, egyszerűen csak elvette tőle a poharat, amiben a gyógyszer volt és kortyolgatni kezdte. Először rejtegetni próbálta, mennyire élvezi az ízét.

- Ízlik? - hallotta meg az ismerős hangot, amire azonnal felkapta a fejét.

- Derek? - kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Igen, én vagyok. - mosolygott rá a férfi.

- Hogyan? - nyögte ki az egyetlen szót, ami eszébe jutott.

- Lucian küldött és hamarosan társaságod is lesz. - válaszolta és mivel látta, hogy kérdően mered rá, folytatta. - Takuya-t is ide küldik.

- Tessék?

- Lucian már nem bír vele és folyamatosan bajba keveredik. Úgy véli jobb, ha veled van.

- Mikor érkezik? - kérdezte türelmetlenül.

- Néhány nap múlva.

- Beszélek Akanishi-vel. A mi szárnyunkba kell, hogy kerüljön.

Mélyen Derek szemébe nézett és meglepettséget látott bennük. Szinte hallotta a gondolatait, ahogy folyamatosan azt kérdezi tőle, mi történt vele. Nem hitte volna, hogy egyszer eljön az a pillanat, mikor valakinek ennyire kénytelen kiszolgáltatni magát. Brian-nel is megtette, de ő sosem kényszerített rá semmit, amit nem akart. Megrázta a fejét, mert nem tetszett neki a helyzet.

- Ez nem te vagy. - kezdte el. - Sosem hagytad, hogy elnyomjanak, még Brian-nek sem.

- Most más a helyzet. Nem én hozom a szabályokat.

Derek nagyot sóhajtott. - Remélem Takuya érkezése mindent megváltoztat és visszatérsz a régi önmagadhoz.

Órákig beszélgettek. Derek minden egyes percet kihasznált, ami vacsora időig hátra volt. Meséltek egymásnak az eddig külön töltött időről, de a lányt legfőképp Takuya érdekelte most. Kiderült, hogy Lucian tiltása ellenére nagyon is tombolt az elmúlt időszakban és a végén már nem akart senkire sem hallgatni. Mindenáron arra hajtott, hogy a közelében lehessen. Ilyenkor ismét utálta Lucian-t. Várhatott volna addig, míg lecseng a fiúnál ez az időszak és csak akkor küldi őt ide vagy keresett volna nekik egy biztonságos helyet, ahol rejtve vannak mindentől és mindenkitől.

Annyira elrepült az idő, hogy észre sem vették. Derek elindult vele és két másik őrrel, hogy biztonságban az ebédlőbe érjen. Mikor odaértek, a többi rab már ott volt. Voltak, akik már asztalnál ültek és ettek és voltak, akik még sorban álltak. Mielőtt a lány is csatlakozhatott volna, még megállította.

- Várj. - nyúlt a zsebébe. - Ezt tedd el.

- Mi ez? - meredt a férfire.

- Jól jön, ha bármikor szomjas lennél. - válaszolta.

Megköszönte, majd csatlakozott Akanishi-ékhez. Tatsuya azonnal arrébb csúszott, hogy helyet adjon neki Jin mellett. Mire felocsúdott, már egy tálca volt előtte egy pohár narancslével és egy tányér onigirivel. Nem kérdezett semmit, csak átölelte a derekát és folytatták az evést.

A többiekkel mindent megbeszélt, míg a lány a dokinál volt. Nem faggatja, nem kéri számon, sőt, nem is erőlteti, hogy ma este az övé legyen, még ha nagyon nehezére is esik. Az este csendesen telt. Együtt feküdtek a lenti priccsen és simogatták egymást.

Jan mindig meglepődött Akanishi-n ha így viselkedett, mert nem volt hozzá szokva ehhez. Ritkán volt ennyire romantikus hangulatban és nem egész nap. Bár nem szeretkeztek, annyit mégis megengedett neki, hogy simogathassa és ő is viszonozta. Aznap mindenki nyugodtan aludhatott, hisz nem tartották ébren az egész folyosót. Miután mindketten átlendültek a határon, a cellát csend töltötte meg.

2013. június 18., kedd

Az ő karjaiban 3.fejezet 2.rész

- Ruki, melyik szárnyban vagytok?

A férfi meglepetten emelte fel a fejét én nézett a lányra, majd az AT-TUN vezérre. Akanishi majd felrobbant a kérdéstől, de ugyanakkor meglepetten nézett hol Jan-re, hol rá. Látszott rajta, hogy nem ezt várta a szájából. - Az északiban. - Sietett válaszolni, mert tudta, hogy nagyon dühös.

- Most menjetek.

- Igen. - hajolt meg, majd elindult a társaival. Alig jutottak néhány méterrel előre, Reita visszafordult, majd kiabálni kezdett, hogy tovább dühítse Akanishi-t.

- Várni fogunk. - rákacsintott a lányra és tudta, hogy értette az üzenetet, mert elmosolyodott.

Jin idegesen nézett hátra és egészen addig figyelte a bandát, míg el nem tűntek a szemük elől. Ueda és Koki azonnal a lány mellé álltak, vezérükkel szemben, mert attól féltek, hogy olyat fog tenni, amitől mindannyian félnek. Akanishi láthatóan meglepődött, de amikor a lányra nézett, megváltozott a tekintete. Düh helyett melegség és aggodalom áradt belőlük.

- Jin, én.... - nyitotta ki Jan a száját, de Akanishi megakadályozta, hogy végigmondja.

- Jól vagy?

A kérdés meglepett mindenkit, majd Ueda-nak rögtön leesett, hogy Jin kezdte érteni azt, amit korábban a lány és a Gazette kapcsolatáról mondott. Hosszú történet volt, de végre eljutott az agyáig. Várjunk! Jin a csajának nevezte a lányt, nem pedig a játékszerének. Meglepetten nézett Koki-ra és kellett egy kis idő, míg rájött: Jin szerelmes!

Mikor közelebb lépett, magához rántotta a lányt és szorosan átölelte. Még sosem látták őt ilyennek. Egyetlen szót sem szólt, csak megkönnyebbülten sóhajtott egy hatalmasat, majd kezeit a lány hátáról és derekáról a feneke alá csúsztatta, az ölébe vette, majd elindult vele a cellájuk felé.

Amint beértek a cellába, Jin letette a lányt az öléből és bevágta maguk mögött az ajtót. Mindenki számára világos volt, hogy mit akarnak csinálni és egyértelmű célzás volt arra, hogy ne zavarják őket.

Jan kicsit megugrott, mikor a férfi visszatért hozzá és gyengéden összeérintette a szájukat, miközben kezeivel a derekát és az oldalát masszírozta. Csak hagyta, hogy levegye a felsőjét és azt tegyen vele, amit akar. Már azt hitte, hogy bevadul és szinte letépi róla a ruháit, de pont ugyanúgy, mint előző este, gyengéd volt és türelmes. Lassan kezdett visszatérni abba a szerepbe, amit egy hónapja játszott és csak reagált Akanishi minden egyes mozdulatára.

Jin mindent megtett, hogy egyre több hangot csaljon ki a lányból és nagy önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy ne essen neki. Lassan vetkőztette le Jan-t, minden egyes szabaddá vált bőrfelületre gyengéd csókokat lehelt. Utálta, hogy bármikor ezt csinálják, társa csak reagál és hagyja, hogy azt tegyen vele, amit akar. Arra várt, hogy küzdjön a dominanciáért vagy azért, hogy egyáltalán csináljanak-e valamit, de nem így volt.

Valahol mélyen bevallotta magának, hogy imádta, mikor korábban nem engedett neki és meg kellett küzdenie érte. Azon a napon, mikor először tette a magáévá valami megváltozott.

- Nem akarod?

A kérdés Jin szájából nagyon meglepte.  - D... de. - sietett válaszolni.

Cellatársa eltávolodott tőle és mélyen a szemeibe nézett. Igyekezett minden felesleges gondolatot kiűzni a fejéből és csak rá koncentrálni. Lassan közelebb lépett hozzá és mikor odaért, lassan kezdte kigombolni az ingét. Láthatóan megkönnyebbült, mikor átvette az irányítást. Jin tényleg erre várt volna? Reszkető kezekkel simította le a válláról az anyagot, majd lejjebb csúsztak a nadrágjához. Ajkaival gyengéden csókolni kezdte a mellkasát, majd nemsokkal később nadrágját letolta az alsójával együtt, Jin pedig kilépett belőlük.

Ez már sokkal jobb volt. A következő pillanatban Jan abbahagyta mellkasának ízlelgetését és ránézett, mintha csak rá várna, de ő mégsem tett semmit, holott nagyon is akart. Kíváncsian várta mi lesz a következő lépés és nem is kellett sokat várnia. A lány pipiskedni kezdett, hogy elérje a száját. A csók sokkal gyengédebb volt. Ő sokkal követelőzőbb volt és néha kissé kemény is. Nem várt tovább. Az ágyhoz hátráltak, de mielőtt ledöntötte volna cellatársát az ágyra, egyik kezével a fenti ágy matraca alá nyúlt. Mikor megtalálta, amit keresett, ledöntötte Jan-t a priccsre és befészkelte magát a lábai közé.

Jan türelmesen vár, majd halvány mosoly jelent meg az arcán, amikor meglátta, hogy Akanishi feltépi a kis csomagocskát és felhelyezi magának a gumit. Érdekes volt végignézni a jelenetet, hisz ezelőtt nem nézte mit csinál. Ugyanolyan szégyenlős és visszahúzódó volt az elmúlt egy hónapban, mint annak idején Brian-nel, mikor a kapcsolatuk kezdődött, az egyetlen különbség az volt, hogy ő követelte magának egy hét után, hogy ne csak reagáljon, hanem érintse is meg. Onnantól megváltozott a viszonyuk és viszonylag gyorsan megváltozott és igazi párként kezdtek viselkedni, de jól tudta, hogy ugyanez Jin-nel lehetetlen.

Nem gondolkodott tovább ezen, inkább csak élvezte a pillanatot és az együttlétet cellatársával. Megakart fordulni, hogy a hasán feküdjön, de Jin megállította. A következő pillanatban a férfi felemelte őt a csípőjénél fogva és úgy hatolt belé, száját pedig egy hangos és elégedett nyögés hagyta el. Lehunyta szemeit, kezeivel pedig szorosan magához ölelte. Úgy érezte, mintha egy álomban lenne és ez csak fokozódott, mikor Jin mélyebbre lökte magát benne. Újra visszatért a korábbi szerepéhez, de nemcsak reagált, hanem egy ütemben mozgott vele és le is húzta egy-egy csókra.

Akanishi elégedetten mosolyodott el. Ha korábban tudta volna, hogy így elérheti, hogy önszántából adja át magát neki, akkor már próbálkozott volna. Minden egyes pillanatát kiélvezte és dédelgette magában. Lehet, hogy végre nem süllyed tovább a mester-játékszer szerepben és önmaga lesz? Talán ha véget ér mindkettejük rabsága, akkor kint is megkeresi. Vajon akkor is akarja majd vagy elutasítja? Egyenlőre kár ilyenekre gondolni, mert még jó ideig börtönben lesznek és lány az övé lesz. Igen, Jan az övé és senki másé. Ezek voltak az utolsó gondolatai, mielőtt a lány teste megfeszült, majd ő is elélvezett, egyenesen a reszkető testébe.

Erőtlenül feküdt rá cellatársára és próbálta visszanyerni az irányítást légzése felett. Beletelt némi időbe, míg minden visszatért a régi iramba és ő kihúzódott belőle, majd mellé feküdt és a karjaiba vonta. Jan-re nézett és akkor látta meg, hogy mosolyog. Felemelte a fejét és összeérintette a szájukat.

A szavak maguktól dőltek mindkettejükből és nem számított mekkora hülyeség, ugyanúgy csacsogtak, mint előző éjjel. Jin imádta, hogy szex után a lány ennyire nyílt vele. Még senkivel nem beszélgetett annyit, mint vele. Az idő dél felé járt, mikor kinyitották a cella ajtaját és a banda többi tagja már várta őket. Tatsuya örömmel látta, hogy minden rendben van és Jan is visszatért a számukra megszokott boldog és beszédes hangulatba.

- Jan, emlékszel még a három évvel ezelőtti estére? - kérdezte Koki, majd nevetni kezdett, mikor a lány elpirult.

Voltak dolgok, amiket még Jin se tudott és ez zavarta. Utálta, hogy valahányszor közös emlékek merültek fel két társának a lánnyal kapcsolatban, mindenki értett a fél szavakból és mondatokból, csak ő nem.

- Szeptember 8.-a. - kacsintott Koki ismét a lányra.

- Ne már! - csapott Koki vállára. - Arról én sem tudtam.

Egész ebéd alatt cukkolták egymást és ezen mindenki jól mulatott, egészen addig, míg a News vezére, Yamapi meg nem jelent. Jin morogni kezdett és a jó kedve is hirtelen elszállt. Dühösen nézett rá, mikor odasétált az asztalukhoz.

- Hello Bakanishi. Jó étvágyat.

- Volt, míg ide nem értél. - morgott Jin.

- Ugyan már, ne légy már ennyire negatív. - piszkálta Akanishi-t.

Jin mérgesen rágódott az egyik onigirin, majd ismét a másikra nézett. - Akarsz valamit?

- Nem, csak köszönni akartam. - kacsintott rá az AT-TUN vezérre. - Mikor úgy gondolta, hogy ki szórakozta magát, a lányra nézett és azonnal megismerte. - Senorita, végre téged is látlak.

- Hello, Pi.

- Jól szórakozol velük? Ha nem, mi szeretettel várunk, hisz tudod.

- Kösz, de megvagyok.

- Ha meggondolnád magad és hiányolnál, a keleti szárnyban vagyunk.

Jin morogni kezdett. Utálta, ha barátja evés közben bosszantotta, mert ezzel elvette a kedvét. Dühös volt. - Ez a rohadt Pi! Rohadtul unom, hogy ez csinálja!

- Te honnan ismered a News-t? - kezdte faggatni Junno, mire Jin is kíváncsi lett. Nem tudta mit mondjon, mert tartott attól, hogy Akanishi kiakad és azt semmiképp nem akarta.

Koki látva a helyzetet, hogy kihúzza a lányt helyette válaszolt. - Volt egy kis afférja Tegoshi-val és Kusano-val.

- Ehhhhhhhh? - csattant fel Jin.

- A két srác totál belé esett, de nyugi, csak barátok. - mondta Koki, majd beleharapott egy onigiribe.

Az AT-TUN vezéren látszott, hogy cseppet sem volt nyugodt. Ha Kusano és Tegoshi áll a lánnyal közeli kapcsolatban, akkor Yamapi-nak mi dolga lehet vele?

Közben egy pár asztallal odébb a News tagjai nekiláttak az ebédnek. Csendben ették az onigiriket, majd Yamapi végül megszólalt. - A csajotok itt van Akanishi-ékkel.

Kusano és Tegoshi szemei kikerekedtek, ráadásul egyikük majdnem meg is fulladt a szájában molyolt falattól. Hát tényleg igaz a pletyka, hogy Jan van Akanishi cellájában. Tegoshi szemeiben könnyek gyűltek és képtelen volt megállni, hogy ne sírja el magát. Nem tetszett neki, hogy lehetőségük sem volt harcolni érte, pedig tudta, hogy Yamapi mindent megtett volna, hogy hozzájuk került volna. Nem kellene szerepet játszania, lehetne önmaga és szabadon szerethetnék egymást. A könnyeit törölgette, mikor meglátta a lányt az AT-TUN-nal jó kedvűen. Bármit megadott volna, hogy legalább öt percre kettesben lehessenek.

Yamapi nem szerette így látni a két fiút, különösen Tegoshi-t nem. - Elintézem, hogy vacsora előtt vagy holnap találkozzatok, amikor Akanishi és a bandája nincsenek a közelében. - A fiúk szeme csillogni kezdett. Ez mindent megért. Tudta, hogy az AT-TUN mikor mit csinál és mikor térnek vissza a lányhoz, bár Jin-nél ezt nem lehetett tudni. Gondosan eltervezte hogyan fognak összefutni.

2013. február 14., csütörtök

Az ő karjaiban 3.fejezet 1.rész

Már egy hónap telt el azóta, de Jin érdeklődése mit sem változott a lány iránt, sőt! Egyre inkább kötődött hozzá. A nyugati szárny utolsó cellájában titkos szerelem volt kibontakozóban,amit a T-TUN már előre megjósolt, pontosabban Tatsuya és Koki.

A nap már fényesen sütött be a cella ablakán, mikor Jan felébredt. Kellemesen sajgó fájdalmat érzett a combjai között. Mikor felült az ágyban, akkor tudatosult benne, hogy egyedül van a cellában. Jin biztos lement reggelizni, őt pedig ott hagyta, hogy tovább aludhasson kicsit a tegnapi heves éjszaka után. Az ágy szélére húzódott, és elmosolyodott. A férfi a létrára terítette a nadrágját és a kapucnis felsőjét a zoknijával együtt és a cipője az ágyhoz volt készítve.

Szeretett az AT-TUN-al lenni, különösen Jin-nel. Sosem hitte volna, hogy Brian-en kívül is képes mással kapcsolatban élni, már ha lehet ezt annak nevezni annak ellenére, hogy kényszerből lett a férfi játszótársa. Szép lassan kezdte megszeretni ezt az életet, amit Lucian kényszerített rá, hogy biztonságban tudhassa és egyáltalán nem bánta.

Miután felöltözött visszaült az ágy szélére és végig gondolta az eddig eltöltött egy hónapot. Távol tartotta magát a balhéktól, sosem volt senki útjában, nem kószált el, nem hagyta el a nyugati szárny adta biztonságot és Akanishi szövetségeseivel is összebarátkozott.

Akanishi és hárman a bandájából sorban álltak a reggeliért, amikor Nakamaru ijedten futott oda hozzájuk. A döbbenettől alig bírt megszólalni, de amint képes volt rá, rossz hírt közölt. - Jin baj van! A Gazette a cellátok felé tart!

- A Gazette? Bassza meg, Jan még ott van!

Mindannyian letették a tálcát a szokásos asztalukra és rohanni kezdtek a lépcső felé, hogy még időben érkezhessenek és megvédhessék a lányt. Akármennyire igyekeztek, rabok sokasága akadt az útjukba, akiket egyenként ki kellett kerülniük vagy arrébb lökniük, hogy szabad utat kaphassanak a celláig.

A tömegben feltűnt Yamapi a társaival együtt és nem tudta nem megkérdezni miért igyekeznek vissza ennyire eszüket vesztve a cellájukba. Beállt az AT-TUN vezér elé, ezzel is bosszantva őt, hogy megtudja mi folyik itt. - Jin, mi történt? - szólt ezúttal a melléjük érő vezérhez.


- Később. - vetette oda neki a másik, és futott tovább a többiekkel, de a News nem engedte el őt olyan könnyen, mint a bandája tagjait. Káromkodva és egyáltalán nem javuló kedvvel verekedte át magát rajtuk. Szorította az idő és minél hamarabb oda kell érniük, ha nem akarják, hogy a lánynak baja essen.

 Jan gondolatai az előző este körül forogtak, mikor Jin gyengéden és gondos szeretettel tette őt magáévá. Eddig még sosem élvezte a férfivel az együtt töltött estéket, de most más volt, sokkal inkább adott, mint elvett. Elmosolyodott, ahogy arra gondolt, hogy utána egymás karjaiban még egy jó darabig sugdolóztak és halkan kuncogtak.

- Hello édes. - szólalt meg egy hang a cellaajtó mellett. Mikor odafordította a fejét, akkor látta meg a Gazette tagjait, akik mosolyogva néztek rá. Jó néhány éve nem látták már egymást, de a köztük lévő családias hangulat semmit sem fakult. Mindannyian melegséggel és szeretettel néztek a rá, kivéve Kai-t, akivel azóta sem sikerült jó viszonyt kialakítani.

- Hello srácok, mi újság? - hiába próbált olyan nyugodt maradni, amennyire csak lehetett, de legbelül elkezdett pánikolni, hogy mi lesz, ha Jin itt találja a fiúkat és balszerencséjére össze is balhéznak a területi kérdések miatt. Ahogy eddig hallotta, a fiúk csak akkor mentek át más szárnyába, ha nyomós okuk volt, de most miatta jöttek.

- Csak a szokásos. - csatlakozott be a beszélgetésbe Reita is. Ahogy Jan ránézett, szinte ragyogott. Eddig kevés alkalommal látta mosolyogni, de az az elégedett vigyor az arcán teljesen új volt számára. Nem sokáig beszélgettek nyugodtan, mivel Kai váratlanul arra figyelmeztette őket, hogy Akanishi a bandájával és az Arashi-val pont hozzájuk tart.

Amilyen gyorsan csak lehetett, a lány felpattant az ágyról és mögötte a Gazette tagjaival elindult az AT-TUN és az Arashi elé, hogy megakadályozhassa a kitörni készülő háborút közöttük. Tudta, ha ezzel megvannak, Jin követelni fogja, hogy mondja el mit akartak tőle és ha bevallja hogy ismerik egymást, akkor azt hogy honnan és mi közük egymáshoz.

Mikor kiszakadt a gondolataiból, akkor találkoztak a két bandával a folyosók találkozásánál. Jin egyszerre volt ijedt és dühös is, de a lányról csak néhány pillanatra vette le a szemét még akkor is, ha valamelyik srác beszólt neki.

- Mit kerestek az én szárnyamban? - förmedt a vele szemben lévő bandára Akanishi.

- Ahhoz neked semmi közöd. - sietett válaszolni Kai.

- Mi a faszt akartok a csajomtól? - kérdezte az AT-TUN vezér nem kevesebb dühvel a hangjában.

- A csajod? Sokkal inkább tartozik hozzánk, mint hozzád! - vágta gúnnyal a férfi arcába Reita a tényeket.

Jin majd felrobbant a méregtől és legszívesebben beleütött volna Reita képébe, de a lány miatt nem tehette meg, mert veszélyben volt és nem kockáztathatta meg, hogy baja essen.

- Menjetek a saját szárnyatokba és nem akarlak többet Jan közelében látni titeket!

- Azt nem te döntöd el! - lépett előre egy lépést Kai és éppen a lány mellett állt meg.

Váratlanul megfogta a Jan kezét, ezzel is tovább idegesítve Akanishi-t, aki számításának megfelelően azonnal reagált a helyzetre. - Vedd le róla a mocskos kezed! Ne merj hozzá érni!

A jelenet hatására egy elégedett és egyben gúnyos mosolyra húzta a száját. - Különben? - A kérdés hatására elszakadt Jin-nél a cérna és már ütni készült, mikor a lány váratlanul lerázta magáról Kai-t.

- Elég legyen! Nem egy rohadt konc vagyok, amin marakodhattok! Fejezzétek be mindketten, míg el nem durran az agyam és legkisebb gond az lesz hogyan verjétek egymást véresre!

A lány kiakadásának hatására a velük szemben álló mindkét banda tagjai Tatsuya-t és Koki-t kivéve mind meredten álltak és tátott szájjal, kikerekedett szemekkel bámultak maguk elé. A Gazette tagjai meghajoltak mögötte, a mellette álló Kai-al együtt, aki utána azonnal elengedte a kezét és visszaállt a többiekhez.

2013. január 5., szombat

Az ő karjaiban 2. fejezet 2.rész

- Na jó Jin, mit tettél vele reggel, mielőtt átmentünk hozzátok? - kérdezte mérgesen Koki.

- Semmit. - felelte Akanishi.

- Akkor mit mondtál neki? - csatlakozott Ueda is.

- Mondom, hogy semmit! - válaszolta a vezér, miközben a szájában lévő falaton rágódott.

A többiek mind kérdően meredtek rá, ő pedig úgy érezte, mintha kihallgatáson lenne. Körbenézett társain és mindannyiuk arcán ugyanaz a gyilkos pillantás ült.

- Csak megcsókoltam. - sietett válaszolni.

Koki-n és Ueda-n kívül a többiek folytatták a vacsora elfogyasztását. Egy rövid idő után Akanishi letette a kezében lévő onigirit a tányérjába és rájuk nézett.

- Szóval este mit fogtok csinálni? - próbálta menteni a helyzetet Junno jól tudva, hogy Koki és Ueda bármikor képes lenne neki ugrani bárkinek, aki a lányt bántja.

- Szerinted mit? Valószínűleg ismét bepróbálkozik. - válaszolta Nakamaru a vezér helyett és úgy tűnt jól szórakoznak.

- Tuti felsül, mint ahogy eddig is. - csatlakozott Jin hecceléséhez Tanaka is, válaszul egy gyilkos pillantást kapott.

- Ne vegyél rá mérget. - igyekezett megvédeni magát négy társával szemben Akanishi.

A többiek csak sóhajtottak egyet és folytatták tovább az evést.

Jan már felért a lépcsőn és a nyugati szárny folyosóján sétálgatott lassan, apró léptekkel. Nem szándékozott sietni. Utálta a gondolatot, hogy Brian ilyen könnyen engedte, hogy más is birtokba vegye a testét kedve szerint és nem küzdött ellene.

Nem értette őt. Ha ennyire zavarta, hogy itt így mennek a dolgok, akkor miért szeretkezett vele kétszer és utána miért nem mondta ki amit gondolt? Ha ennyire fájt neki miért nem mondta meg?

- Brian, beszélnünk kell!

- Akanishi-ről és szabályairól?

- Itt Akanishi a szabály... Nem vagyok olyan helyzetben, hogy választhassak!

 - Akkor tedd, amit tenned kell.

 Már nem szereti őt Brian? Talált magának valaki mást? Hééééé.... egyáltalán hogy gondolta, hogy ő lesz az egyetlen férfi élete végéig? Mi lesz, ha mindketten találnak maguknak párt? Akkor is együtt lehetnek majd?

 Megőrült a gondolattól. Könny csordult ki a szeméből és sírás fojtogatta. A cella ajtajának hangos bevágódása rángatta ki a fájó emlékekből és akkor látta meg a sötét alakot.

- Időben, mint mindig Akanishi-kun - hallotta meg Jan az üdvözlést, az alak pedig hátraintett pont úgy, ahogy azt már megszokhatta az elmúlt két hétben. Tudta mi következik. Az ágy szélére csúszott, majd felállt.Jin odament hozzá és végignézett rajta.

- Látom már nem vagy harcias kedvedben. - mondta neki játékos hangon, amikor megállt előtte és végigfuttatta az ujjait a lány karjain.

- Várj... - lehelte a lány, amint a férfi egy egyszerű mozdulattal bezárta köztük a távolságot.

Kirázta a hideg, ahogy Akanishi levette róla a felsőjét és semmivel sem törődve hajította le a földre. Hűvös volt a levegő a bőrének.

Érezte, hogy Akanishi végigsimít a meztelen hátán, majd körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdi a derekát, miközben hátravezette az ágyhoz. Jan leült a szélére, az idősebb is szinte azonnal követte. Tétovázva engedte, hogy ledöntsék az ágyra. A férfi átfordította a hasára, majd fölé mászott.

Néhány pillanatig elgondolkodott rajta, hogy mi lenne, ha nem hagyná magát és lelökné magáról hagyva mindent úgy ahogy eddig volt, de ha Akanishi meg akarta kapni, úgy is eléri a célját így vagy úgy. Könnyebb lesz, ha hagyja magát.

Visszatartott egy tiltakozó hangot, amint újra megérezte magán a másik kezeit. Érezte, a teste megremeg, ahogy Akanishi benyúlt a ruhája alá, hogy a nadrágjával együtt le tudja húzni az utolsó ruhadarabot is róla.

Próbált mélyeket lélegezni. Sosem érezte magát még ennyire kihasználva. Hallotta, hogy valahol a háta mögött feltépnek valamit, és nem sokra rá Akanishi felhúzta őt, megtámasztotta a lábain, majd széthúzta őket.


Beletemette az arcát a párnájába. Küzdött a sírás ellen, miközben Akanishi fölé mászott, és betakarta meztelen testét az övével. Összeszorította szemeit, ráharapott az alsó ajkára, ahogy várta az első lökést, és amikor eljött a pillanat vett egy nagy levegőt.

- Jó kislány. - szólalt meg a füle mellett a férfi, amint teljesen benne volt. - Nagyon jól csinálod. - tette hozzá elismerően, miközben visszahúzódott, hogy utána lassan újra lökhessen, miközben egyik kezével tartotta a csípőjét, hogy ritmusban maradhassanak.

Ahogy meghallotta Akanishi gyönyörrel és megkönnyebbüléssel teli  mély nyögéseit, legördült egy könnycsepp az arcán és alig hallhatóan tiltakozva kezdett nyöszörögni, mielőtt elélvezett benne.

Cellatársa egy ideig még nem mozdult el róla, mert próbálta visszanyerni az irányítást a lélegzése felett. Amint lenyugodott, elvált tőle, felmászott az ágyára, és ezek után a cellát már csak a csend hangjai töltötték meg.

Rémesen érezte magát, mintha elárulta volna Brian-t. Hiába egyezett bele, hogy másokkal is lehet, képtelen volt megemészteni a férfi szavait. - Egyszer úgyis eljött volna a nap, amikor nem én lettem volna az egyetlen férfi az életedben.

Annyira bele-fúrta az arcát a párna puha anyagába, hogy alig tudott lélegezni. Felhúzta a lepedőt a fejére, remélve, hogy az majd még jobban elfojtja a zokogását, és nem sokra rá álomba sírta magát.

2012. december 10., hétfő

Az ő karjaiban 2. fejezet 1. rész

Kora reggel tért magához, mikor a rácsok kivágódtak. Álmosan ült fel az ágyban. Óvatosan feltápászkodott az ágyról és felkémlelt a felső ágyra, hogy megbizonyosodjon róla, Akanishi még mindig az ágyában van és pihen.

Talán a szövetségeseinek igaza van és meg kellene adnia neki, amit akar: behódolni és lefeküdni a hasára, hogy cellatársa kiélhesse rajta vágyait, de talán már nem is tartja őt vonzónak, hisz már egy hete, hogy folyton ugyanazt a választ kapja a próbálkozásaira.

Ideje megbarátkoznia a gondolattal, hogy Akanishi-hez tartozzon, ha nyugodtan akarja eltölteni azt a közel három évet, amit itt kell töltenie. Már hozzászokott az itteni léthez, tudja mik a szabályok és senkivel sem keveredett összetűzésbe, mert mindig kimaradt a balhékból.

Igen, ha ma Akanishi újra próbálkozik, hagyni fogja magát. Nem számít mennyire lesz megalázó és fájdalmas, itt így lehet csak túlélni, ráadásul kap egy bandát is, ezzel egyszerre tud le két problémát. Most már csak arra kell várnia, hogy a férfi megkörnyékezze. Gondolataiból cellatársa váratlan mondata szakította ki. - Szeretnél valamit?

- Üm.... mindjárt reggeli. - mondta ki az egyetlen mondatot, ami eszébe jutott.

- Korán van még. Ha nem tudsz aludni, bebújhatsz hozzám. - ajánlotta fel álmosan Jin.

Jan nem tudott válaszolni.

Jin szórakozottan nézte, ahogy a lány elpirul. Kevés olyan dolog volt, amivel zavarba lehetett hozni, de imádta azokat a dolgokat. Titkon csodálta a lány elszántságát és kitartását, miszerint nem adja meg olyan könnyen magát, de tudta, hogy előbb-utóbb úgyis az lesz a vége. Az előtte lévőkkel sosem csinálta végig ezeket a köröket, de volt ebben a lányban valami, ami megfogta őt. Fogalma sem volt arról, hogy mi.

A bandája ezalatt az egy hét alatt befogadta maguk közé és úgy is bántak vele, mintha egy lenne közülük, ő pedig igyekezett megfelelni az elvárásoknak, kivéve az övét. Közelebb húzódott a megmeredt lányhoz pont annyira, hogy ajkaik szinte súrolták egymást, ő pedig ugyanúgy nézett rá, ahogy ilyenkor mindig.

Száját finoman rányomta a lányéra és várta a hatást, mikor eltávolodott, de semmi választ nem kapott. Mikor a szemeibe nézett, már nem közömbösséget látott bennük, hanem zavarodottságot. Biztosra vette, hogy jó úton halad. Ismét közel hajolt hozzá és összeérintette a szájukat. Ezúttal választ is kapott rá. A lány alig érezhetően, de visszacsókolt és akkor sem utasította el, mikor nyelvét átcsúsztatta a szájába.

Annyira elmerültek egymásban, hogy észre sem vették a cellájukhoz közeledő T-TUN-t.

- Akanishi, ébredj! - kiabálta Ueda.

Mindannyian lefagytak, amint szembesültek a látvánnyal, hogy ők gyengéden egymás ajkaira tapadnak. Felváltva néztek egymásra és az egymással foglalkozó párra. Nem tudták eldönteni, hogy még álmodnak vagy már ébren vannak. Megdörzsölték a szemüket, de jelenet még mindig folytatódott.

Mielőtt megszólalhattak volna, egy őr csatlakozott hozzájuk.

- Jan, látogatód van. - mondta az őr.

Jin mérgesen morgott egyet. Utálta, hogy megzavarták abban a pillanatban, mikor csak egy hajszálra volt attól, hogy megkapja amit akar: a lányt.

Jan habozás nélkül hagyta ott őket és követte az őrt, aki már az első naptól kedves volt vele. Az elmúlt egy hétben sokat beszélgettek a magánéletükről és a mosolyából tudta, hogy olyan ember érkezett hozzá, akinek nagyon fog örülni.

Pont arra a folyosóra vezette őt, amiről a T-TUN azt mondta, hogy ott találhatók az úgynevezett Szerelmi szobák, ahová a rabok mentek időnként, hogy eltölthessenek néhány kellemes órát a barátnőjükkel, feleségükkel, de itt nem álltak meg. Az őr egy újabb folyosóra vitte őt, ami kivezetett a börtönből és ott voltak az ott alvó őrök lakásai.

- Megérkeztünk. - mosolygott rá a férfi.

A lány nagyot sóhajtott majd kinyitotta az ajtót és bement. Mikor belépett, nem hitt a szemének.

- Brian? - kérdezte hatalmas mosollyal az arcán.

- Szia. - üdvözölte.

Szorosan átölelték egymást. Ennél jobban még nem örült senkinek. Az ölelésből félig kibontakozva csókolták meg egymást és meg sem álltak a kanapéig. Egyetlen szó sem hangzott el közöttük, csak élvezték az együttlétet. Ha Brian tudta volna mennyire hiányolja őt hamarabb eljött volna hozzá? Semmi más nem létezett, csak ők. Úgy vetkőztették egymást, mintha ezer éve nem találkoztak volna. Akármi történt, ők mindig együtt maradtak. Hiába voltak Brian-nek kalandjai más férfiakkal, mindig ő volt számára az első és egyetlen nő.

Brian szerette a lányt. Bármilyen helyzet is alakult ki közöttük, sosem kellett olyat megígérnie, amit nem tudott betartani és a lány nem is várta el, hogy ő legyen az életében az egyetlen, akivel lefekszik és sosem volt féltékeny. Tökéletes volt a kapcsolatuk. Akármennyire is volt helyes egy pasi, ha Jan-nek szüksége volt rá, képes volt lemondani minden olyan lehetőségről, mikor megkaphatott valakit.

Szenvedélyes csókok csattantak el, gyengéd simogatások és hangos nyögések születtek az előszobában lévő kanapén. A lány csak miatta nem feküdt le senkivel és hezitált, mikor adja meg magát Akanishi-nek, de most nem volt ideje ezzel foglalkozni.

Mikor végeztek, szorosan összebújva és mosolyogva feküdtek a kanapén. Végre együtt voltak, Brian pedig tudta, hogy nem ért szerelméhez senki. Reggeli idő volt. Jan kezdett éhes lenni. Lassan keltek és öltöztek fel, hogy megreggelizhessenek. Szerencsére Brian jól ismerte őt és tudta mit szeretne enni.

Minden olyan volt, mintha szerelme lakásán lennének egy kellemesen eltöltött éjszaka után. Reggeli után ismét egymásnak estek a fürdőszobában a zuhany alatt. Annyira egymásba merültek, hogy a lány megfeledkezett  mindenről, még Akanishi-ről és a bandájáról is.

Az órák gyorsan teltek és mire feleszméltek, már túl voltak az ebéden. Jan ekkor látta elérkezettnek az időt arra, hogy beavassa szerelmét az itteni dolgokba. Tudta, hogy nem fog örülni, de tudni szeretné mire is számíthat a fennmaradó időben, míg itt lesz.

- Brian, beszélnünk kell. - kezdte el, de a férfi máris félbeszakította.

- Akanishi-ről? - kérdezte.

Honnan tudta? Elmondta neki valaki? Netán van egy ismerőse az őrök vagy a rabok között?

- A szabályokról akarsz beszélni? - jött ismét a kérdés.

- Itt Akanishi a szabály... - válaszolta, de ismét félbeszakították.

- .... és az, amit akar. Tudok róla. - folytatta Brian.

- Nem vagyok olyan helyzetben, hogy választhassak. - suttogta a lány. - Csoda, hogy még mindig érdeklem őt.

- Akkor tedd, amit tenned kell. - mondta megértően.

- Mi? - kérdezte értetlenül.

- Egyszer úgyis eljött volna a nap, amikor nem én lettem volna az egyetlen férfi az életedben. - húzta el a száját.

Kínos csend telepedett közéjük. Évek óta először. Brian tudta, hogy Jan-nek nincs más választása, hisz senki sincs a börtönben, aki közéjük tartozna, de amint lehet ez változni fog. A lány nem igazán volt önmaga. El kell fogadnia a helyzetet.

Hamar eljött a vacsoraidő, nekik pedig búcsúzniuk kellett. Elmosolyodott, mikor a lány nyakán lévő lilás foltokat nézte, amit ott hagyott rajta emlékbe. Könnyes búcsú után ugyanaz az őr kísérte vissza az ebédlőbe, aki odavezette őt. Egész úton csendben volt. Nem tudta hogy viselkedjen. Most már semmi sem volt, ami visszatartsa őt attól, megadja magát Akanishi-nek és az a csók is bizonyítja, amit reggel lopott tőle, mielőtt érte jöttek.

Megrázta a fejét és nagyot sóhajtott. Vissza kell térnie cellatársa mellé és azt tenni, amit ő akar. Ráér azzal foglalkozni később, hogyan tovább, ha kikerült innen. Tálcával a kezében beállt a sorba és várt, mikor kerül sorra. Összeszedte az Onigiriket, egy kis narancslét és máris fordult az AT-TUN felé, de akárhogy invitálták maguk közé, ő mégis külön asztalhoz ült le.

Szeretett volna kicsit egyedül lenni és nem vágyott társaságra. Vacsora közben többször is elmélázott. Miután befejezte, visszavitte a tálcát és minden szó nélkül visszaindult a cellába. Akanishi és a T-TUN még mindig a tányérjukban lévő étellel voltak elfoglalva, de látták a lányt felsétálni a lépcsőn.



2012. november 27., kedd

Az ő karjaiban - 1. fejezet 2.rész

Mit képzelnek ezek a srácok magukról? Azt hiszik nekik mindent lehet? Hogy mondhatnak olyat, hogy kénytelen lefeküdni egy ismeretlen sráccal és szexrabszolgaként viselkedni? Erről hallani sem akar! Holnap majd reggelinél, ha megint zaklatják, nem fogja eltűrni az ilyen viselkedést. Észre sem vette, hogy a lépcsőkön lépdel felfelé, majd a folyosók találkozásánál megállt.

Még morgott néhányat, majd tovább indult, egészen a cellájáig meg sem állt. Egy újabb morgás kíséretében ledobta magát az ágyra, kényelmesen elhelyezkedett, de nem mert elaludni, mert kíváncsi volt cellatársára. Egy idő után képtelen volt nyitva tartani a szemeit, de mielőtt még elaludhatott volna, néhányan hangosan köszöntöttek valakit a többi cellából.

Jan felült, amint meglátott egy alakot belépni a sötét cellába. Szemei pillanatok alatt hozzászoktak a sötétséghez.

- Időben, mint mindig Akanishi-kun - hallotta meg Jan az üdvözlést, az alak pedig hátraintett.

Éppen eltűnődött volna, mire értették ezt, amikor felhangzott az egész börtönben a cellák záródásának hangja.  A hangok elhaltak, és a folyosó is teljes sötétségbe borult, kivéve azt a homályos fényt, ami a foglároknak segített a tájékozódásban.

- Először vagy börtönben? - Jan beleborzongott, ahogy felhangzott a kérdés közvetlenül a füle mellett.

 - Aha. - válaszolta kicsit elhúzódva, hogy teremtsen egy kis helyet közöttük.

- Gondoltam. - folytatta a srác.

Jan figyelte az ágya szélén ülő idegent. Ő is ugyanazt a sötét rabruhát viselte, mint a többiek, azonban egy plusz ing volt a derekára kötve. A lány elgondolkozott azon, ahogy cellatársa viselkedett, attól valahogy egyre kevésbé érezte magát kényelmetlenül. Az egész férfit körül lengte a lazaság érzete.

- Jan Hatcher vagyok. - mondta határozott hangon.

 A másik, arcán apró mosollyal fordult felé újra.

- Akanishi Jin - válaszolta.

 Akanishi Jin, ismételte magában. Ő lenne az, akinek állítólag a szexrabszolgája lesz? Nem tűnik erőszakosnak.

- Szóval, miért vagy itt? - kérdezett rá konkrétan Akanishi.

- Üm... Betegen megtámadtak és mikor magamhoz tértem, egy bűntény helyszínén tértem magamhoz. felelte. - A mocsok mindent rám kent.

- Aha, szóval ártatlanul küldtek egy pár éves turnéra. - jegyezte meg Akanishi és Jan ettől még kevésbé érezte magát kényelmetlenül.

 - Engem lopásért csukta le.

- Tolvaj vagy? Mit loptál el? - kérdezett rá ő is.

- A rendőrfőnök sportkocsiját. - válaszolta a fiú, mire Jan elmosolyodott. - Meg még egy kis rendőrinzultálásért is, mert meg akartak minket állítani. Bemártottak.

- Bemártottak? - értetlenkedett a lány.

- Úgy értem, egy másik banda.

- Az szép. - mondta. - Egyedül vagy itt?

- Nem, a srácaim a mellettünk lévő két cellában vannak — felelte Akanishi a szemben lévő falra mutatva. — Amikor elkaptak, elhintettünk egy-két infót a másik bandáról, hogy megpróbáljuk csökkenteni, amit kapni fogunk, így őket is bevarrták. Most ők is velünk együtt rázzák a rácsokat. Édes a bosszú.


- Úgy érted, az a másik banda is itt van? — kérdezett vissza meglepődve.

- Aha, a keleti szárnyban. - magyarázta Akanishi.


- Szóval ez neked is az első alkalmad börtönben?

- Yep. De mi már jó pár éve itt vagyunk — felelte.

 Értem - szaladt ki belőle, miközben a másik közelebb mozdult hozzá.

- Ne aggódj! Meg fogod szokni. Csak meg kell tanulnod a játékszabályokat — mondta a fülébe, mire Jan ismét hátrébb húzódott egy kicsit.

- És mik azok? - ahogy a magasabb még közelebb hajolt.

- Meg fogom mutatni neked - suttogta Akanishi, és a férfi már egyáltalán nem azt a meggyőző aurát sugallta magából. - Feküdj le és lazulj el! Mondom, mit csinálj.

Jan  érezte, hogy a szíve gyorsabban kezd verni, gyakorlatilag dübörgött a mellkasában, ahogy Akanishi kezei elkapták őt és lefektették a hasára.

- Mi... mit csinálsz? - próbálta kérdezni, miközben a másik fölé mászott és belenyomta a matracba.

- Ne aggódj! - hangzott fel ismét a hang a fülénél, és egy kéz végigfutott a haján. - Mindig védekezek - tette hozzá.

- Mi? Na nem! Felejtsd el! - lökte le magáról cellatársát.

A férfi még néhány alkalommal próbálkozott, majd amikor minden alkalommal ugyanazt a reakciót kapta, morogva hagyta őt magára az ágyában és felmászott az övébe, amely megnyikordult, mikor egy újabb elégedetlen morgással lefeküdt a sajátjába. Jan még még egy ideig lankadatlan figyelemmel ellenőrizte nem-e tér hozzá vissza, de nem történt semmi, így becsavarta magát a takarójába, fenekét a falnak és megadta magát a rátelepülő álomnak.

2012. november 15., csütörtök

Az ő karjaiban - 1. fejezet 1.rész



A cellaajtók hatalmasat dörrenve csapódtak be mögötte, mikor két őr vezette egy végtelenül hosszúnak tűnő folyosón. Ahogy haladtak, csendesen tűnődve térképezte fel a helyet, ami csak mégjobban lehangolta. Utálta a helyzetet, ami miatt ideküldték, de csak magának és a gyengeségének köszönheti, hogy idejutott, ha megfogadja akkor a családja tanácsát, most nem itt tartana.

A folyosó véget ért, nem először látott bűnözőket, de egy valami akkor is furcsa volt: közülük mind férfi volt, egyetlen nőt sem látott, ha magát nem számolja. Ez most egy rossz vicc? A rabok mind őt figyelték. Miután az őrök bezárták az utolsó ajtót is mögötte, megállt, hogy körülnézzen. Egy hosszú folyosón volt, amely négy szárnyra volt osztva, az azokat körülvevő folyosók találkozásánál állt. Az egyik őr a nyugati szárny felé mutatva adta tudtára merre kell mennie. Egyikük egészen az utolsó celláig vezette őt. Hát ez az. Itt lesz az ő helye, itt kellesz élnie közel három évig, vagy míg a családja úgy nem látja hazamehet.



Hezitálva lépett be, miután az őrök magára hagyták. Ahogy belépett, a zárka egy része egy hatalmas vászonnal letakart rész volt, ami mögött megtalálta a két ágyat. Most már biztos, hogy valakivel meg kell osztania a cellát. Felnézett a felső ágyra, már foglalt volt: a lepedő gyűrött volt és valakinek a dolgai szanaszét hevertek a matracon. A wc tisztának hatott, meg volt a privát szféra érzése, mivel az is el volt választva egy újabb vászonnal.

Lepakolta a szemben lévő egyik polcra a fogkeféjét, fogkrémét és a fésűjét. Ismét nagyot sóhajtott. Egyáltalán nem próbálta meggyőzni magát arról, hogy tökéletes volt, de képtelen volt elhinni, hogy ekkorát hibázott. Ha akkor éjjel hagyja, hogy az éhsége vezesse, most nem itt tartana. Valószínűleg otthon lenne a családjával és készülődnének a közös családi vacsihoz, ami náluk kihagyhatatlan. Mennyire vágyott arra, hogy így legyen.

Bár már ebédidő lehetett, ő mégsem érezte magát egyáltalán éhesnek. Ahelyett, hogy lement volna az ebédlőbe, inkább az alsó ágyhoz sétált és ledőlt. Nagyon fáradtnak érezte magát, hisz a múlt éjjel szinte alig aludt valamit, mert a mai nap foglalkoztatta. Utolsó szabad éjszakáját magányosan töltötte egy hotel szobájában, búcsút véve mindentől, amit valaha is szeretett az életben. A családjával is csak a neten és a telefonján beszélt, mert utálta a könnyes búcsúkat. Lehangoltnak érezte magát, mintha halálos beteg lenne és a holnapi temetésére készülne.

Könny szökött ki a szeméből. Ahogy hátrahajtotta fejét és kinézett az ablakon, rájött, hogy már vacsoraidő lehet. Elég az önsajnálatból! Most itt kell élnie ezekkel az emberekkel, alkalmazkodni az itteni szabályokhoz és keresni magának egy bandát, akikkel biztonságban eltöltheti az idejét. Felpattant az ágyról, majd kilépett a cellából és egyenesen a folyosó vége felé igyekezett. Út közben alaposan szemügyre vette a cellákat, amik teljesen üresek voltak.

Mikor leért a második emeleti ebédlő bejáratához, akkor látta meg, hogy a rabok mind ott sorakoznak tálcával a kezükben. Még idejében érkezett. Türelmesen kivárta a sorát, a pultról egy onigirikkel teli tányért vett el némi gyümölcslével, majd megfordult, hogy szemeivel egy üres asztal után kutasson, és mikor a túl oldalon talált egyet, odasietett és leült.
A gondolataiba merülve apró falatokban majszolta a vacsoráját, észre sem véve, hogy néhány srác leült hozzá.

 - Biztos te vagy Akanishi új játszótársa. - mondta a mellette ülő srác.

- Ti kik vagytok? - kérdezte tőlük, miközben alaposan végignézett rajtuk.

- Az én nevem Matsumoto Jun. Veled szemben Nino, Ohno és Sho, mellettem pedig Aiba. - válaszolt ismét a mellette ülő.

- Mi vagyunk az Arashi. - csatlakozott be az Aiba-nak nevezett fiú.

- Jan Hatcher vagyok. - mutatkozott be a lány is. - Segíthetek valamiben? Tehetek értetek valamit, srácok? - tette hozzá.

- Csak szeretnénk elmondani mik a szabályok és hogyan kell viselkedned Akanishi közelében. - szólalt meg újra a mellette lévő.

Jan kérdően nézett rá, miközben próbálta összeszedni a gondolatait és nem olyat mondani, amivel az öt srác nem tetszését válthatja ki.

 - Szóval mik azok a szabályok?

- Itt Akanishi a szabály. Ahhoz, hogy jó sorod legyen, mindent meg kell tenned, amit csak kér. - ajánlotta Aiba.

- Tessék? - csattant fel a lány.

- Ha jól viselkedsz és Akanishi örömét leli benned, akkor biztonságban vagy, de ha nem elégíted ki a vágyait, hamar vége szakad. - szólalt meg a harmadik.

- Feküdjek le vele? - csattant fel ismét, majd rávágott az asztalra olyan erővel, hogy az rögtön megrepedt.

Nem várta meg a fiúk reakcióját, inkább felkapta a tálcáját és visszavitte, de még mielőtt visszamehetett volna a cellájába, a fiúk távolról utána kiabáltak.

- Muszály lesz. - mondta Aiba enyhe gúnnyal a hangjában.

- Valóban? Majd meglátjuk. - válaszolta gonosz mosollyal az arcán, majd elindult a lépcsők felé.