2013. augusztus 19., hétfő

Az ő karjaiban 4.fejezet

Ebéd után az AT-TUN magára hagyta a lányt és azt csinálták, amit mindig: A szövetségeseikkel ápolták a kapcsolatukat. Jan nagyon unatkozott egyedül, hisz az Arashi is velük ment, így egyedül volt a nyugati szárnyban lévő cellájukban. Unottan sóhajtozott és nézett ki az ablakon. Végül megunta az egyedüllétet és gondolta keres valakit az ismerősök közül, akikkel elütheti az időt.

Alig lépett ki a cellájukból, máris egy ismerős arcba botlott.

- Pi? - nézett a férfire csodálkozva.

- Hello, Senorita. - hajolt meg előtte. - Készülsz valahová?

Jan mosolyogni kezdett, majd ismét megszólalt. - Unatkozok.

Yamapi nagyon is örült a válasznak, hisz pont azért jött, hogy lebonyolítson egy találkozott a bandájával és a lánnyal.

- Tudok néhány srácot, akikkel jól elüthetnéd az időt.

Jan szemei csillogni kezdtek. Belekarolt a férfibe és hagyta, hogy vezesse. Mire felocsúdott, a keleti szárnyban kötöttek ki. Először megtorpant, hisz tudta, hogy Jin nem örülne neki, ha itt találná, mert elmondta, hogy elcsalhatják azért, hogy megerőszakolhassák vagy Isten tudja mit csinálnak majd vele. Megrázta a fejét. Jin-nek nincs igaza! Ismeri a News-t és ők semmi ilyesmit nem tennének vele.

- Jól vagy, Senorita? - nézett rá Yamapi ijedten.

Nagyot nyelt, majd hezitálva bólintott. Tudta, hogy ezért még Jin nagyon el fogja kapni és nem fogja megúszni megértő szavakkal és egy hatalmas orgiával. Ismét nagyot nyelt. Ahogy elnézte a többieket, akik abban a szárnyban laktak, elképedt. Mindegyikük arcán meglepettség és rémület volt. Egyikük el is rohant, miután elmentek a cellája mellett.

Reszketni kezdett, mert félt attól, hogy Jin mit fog tenni és nem az volt az egyetlen, hogy kiveri a balhét, ami miatt a News vezére elrabolta őt a biztonságosnak mondható nyugati szárnyból. Elmerült a gondoltaiba, de azonnal el is felejtette őket, amint megálltak az egyik cella előtt.

A következő pillanatban Tegoshi rontott ki az egyik cellából és ölelte szorosan magához, majd Kusano is ezt tette nem sokkal utána. A többiek mosolyogva nézték végig a boldog egymásra találásukat. Ölelgették és puszilgatták egymást. A két fiú szája az övére is rásimult és ő boldogan viszonozta nekik. Miután lazítottak az ölelésen sorban megölelte a többieket is.

Tegoshi egyetlen pillanatra sem tágított mellőle. Nagyon hiányoztak neki a srácok és mióta bekerültek a börtönbe, keveset beszéltek egymással. Egy cellában voltak mind a kilencen. Jan Tegoshi lábai között, háttal neki dőlve a mellkasának, Kusano a bal oldalán fogta a kezét, Massu a jobb oldalán, a többiek pedig körben.

- Miért vagy itt? - érdeklődött finoman Shige.

- Tévedésből. - sóhajtott gondterhelten.

- Milyen tévedésből? - csatlakozott Uchi is.

A News vezér tarkón legyintette, hogy vigyázzon mit kérdez, de ő először csak végignézett rajtuk, majd belekezdett. - Néhány hónapja betegen megtámadtak és egy bűntény helyszínén tértem magamhoz. - felelete. - A mocsok mindent rám kent.

- A rohadék. - suttogta Tegoshi.

- Azért van jó oldala is. - csatlakozott be Kusano is. - Most együtt lehetünk.

Yamapi közelebb ment és felemelte a levegőbe a kezét, hogy kicsit nyakon lendítse a fiút, de Jan lelkes bólogatása és elégedett mosolya megakadályozta. Tényleg elégedett a mostani sorsával? Nem akarata ellenére lett Akanishi játékszere és kényszerítette bele magát egy olyan szerepbe, amit elvár tőle? Most sokkal nyugodtabbnak és kevésbe gondterheltnek tűnt, mint mikor odakint vigyázott az övéire.

- Mondd Senorita, te tényleg elégedett vagy a mostani helyzeteddel?

A kérdés meglepte a lányt. Először végignézett mindannyiukon, aztán válaszolt. - Jelen pillanatban igen.

- Most hogy itt vagy velünk?

A kérdés elgondolkoztatta. Be kellett látnia, hogy igaza volt. Eleinte nagyon is ellenkezett az egész ellen, most pedig mindent úgy fogad el, ahogy vannak. Beletörődött, hogy a közvetlen családtagjai nem lehetnek vele és mindenkihez alkalmazkodnia kellett, beleértve Akanishi-t és különösebben nem is harcolt ellene, hisz ő és Brian nagyon is hasonlítanak egymásra annyi különbséggel, hogy míg egyikük tudta kicsoda és múltjuk is volt, a másikkal ismerkednie kell, de nem erőlteti, mert beéri azzal, amit cellatársa mondd neki.

- Nem hiányzik? - hallotta meg Tesshi hangját és azonnal tudta mire céloz.

- Egy kicsit. - felelte. - A dokik minden éjjel megoldják.

- Akanishi tudja?

- Nem és nem is akarom, hogy tudja.

- Hallom, nemrég meglátogatott a Gazette a cellátokban. - Váltott témát Kusano.

- Mhm. - igyekezett válaszolni. - Régen találkoztunk.

Kusano közelebb bújt hozzá. - Mázlista vagy tudod? Itt vagy az Isten háta mögött, tele rabokkal egy börtönben, ráadásul ártatlanul és mégsem vagy egyedül.

- Tutti és Nagayan mit szóltak, hogy nem mindennapi lány vagy? - fordította komolyra ismét Yamapi a szót.

- Nem kérdeztem. - vonta meg a vállát Jan.

A semmiből megjelent Tatsuya és Koki. Jan idegesen kapta feléjük a fejét.

- Végre megvagy. - szólat meg Tatsuya. - Jin mindenhol téged keres.

- Ideje lenne indulni, mielőtt idejönne és balhézni kezdene. - csatlakozott Koki a beszélgetésbe.

Mikor kimondta a mondatot, Jin hangját hallották meg a folyosó másik végéből. Valósággal őrjöngött és a másik két fiú hiába próbálta csillapítani, nem sikerült.

- Gyere elő te szemét!

Mindenki felpattant és kivonultak a cellából. Tegoshi és Kusano beálltak Jan elé, hogy megvédjék, ha szükséges és a többiek is így tettek, Yamapi állt elől, hogy lecsillapíthassa.

- Nyugodj meg, Akanishi. - állt elé és a vállára tette a kezét.

- Ne állj az utamba! Hol van Jan és mit csináltál vele?

Jin előre lendítette a kezét és bevágott egyet a News vezér képébe. Dühe csillapíthatatlan volt és nem lehetett rá hatni.

- Jin, nyugodj le! Nem esett baja. - állt elé Tatsuya. - Csak beszélgettek. Emlékezz mit meséltünk neked ebédnél!

- Hol van? - úgy tűnt meg sem hallotta, amit bandatársa mondott neki.

Jan nem bírta tovább. Otthagyta őket és előre ment egyesen Akanishi elé. Nagyot nyelt, mert tartott attól, hogy még nagyobb jelenetet rendet. Utálta, hogy mindenkivel lejátssza ezt, bárkivel is elegyedik szóba. Legszívesebben leordította volna a fejét, de tudta, hogy vissza kell fognia magát, még akkor is ha igaza van.

Tatsuya, hogy megakadályozza ezt, megragadta a kezét és futni kezdtek, egészen a cellájukig. Először nem tudta mit tegyen, hisz a dühtől fújtatni kezdett és ha nem csillapítja le, akkor kiderül az igazság róla és azt ők nem akarják. Lucian azért küldte ide, hogy megvédje és nem azért, hogy folytassa a harcot, amit otthon vívott.

Megijedt, mikor Jan megragadta a rácsokat és olyan erő volt benne, hogy azokat majdnem ki is törte. Ritkán volt ilyen állapotban, de akkor nem türtőztette magát, hanem azonnal neki ment az illetőnek és alaposan megleckéztette. Túlságosan is vad volt a természete és senkinek sem hagyta, hogy megszelídítse, egyedül családja képes rá hatni. A dolgot nehezítette, hogy Akanishi pont akkor fordult be a folyosójukra.

- Jan, meg kell nyugodnod! Akanishi mindjárt itt van.

A lány válaszul csak morgott egyet, majd leült az ágyra és a padlót nézte. Mellé ült és próbálta tovább nyugtatni, ami hála Istennek be is jött. Mire Jin odaért, úgy tűnt minden rendben van, de tudta, hogy legbelül nagyon is tombol.

Ahogy Jin belépett a cellába, Tatsuya felállt a lány mellől és magukra hagyta őket. Odalépett hozzá, felállította és vetkőztetni kezdte. Valahányszor neki fogott, mindig ellenállásba ütközött és ez most nagyon is zavaró volt. Azelőtt sosem viselkedett így és tudni akarta miért, de ahogy a szemeibe nézett, máris rájött.

- Nagyon haragszol rám, igaz? - Nem kapott választ.

Nem tudták befejezni, mert megjelent a szokásos őr, hogy elvigye a lányt a betegszobára és megkapja a szokásos adag gyógyszerét. Hiába akart vele menni, egyikük sem engedte meg neki. Ahelyett, hogy balhézott volna, inkább megfogta a lány kezét és a gyengélkedő ajtajáig kísérte.

Ahogy belépett az ajtón, azonnal leült a szokásos helyére és várta a dokit, akit tegnap helyeztek át, de csak ma kezdett. Nem figyelt rá, egyszerűen csak elvette tőle a poharat, amiben a gyógyszer volt és kortyolgatni kezdte. Először rejtegetni próbálta, mennyire élvezi az ízét.

- Ízlik? - hallotta meg az ismerős hangot, amire azonnal felkapta a fejét.

- Derek? - kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Igen, én vagyok. - mosolygott rá a férfi.

- Hogyan? - nyögte ki az egyetlen szót, ami eszébe jutott.

- Lucian küldött és hamarosan társaságod is lesz. - válaszolta és mivel látta, hogy kérdően mered rá, folytatta. - Takuya-t is ide küldik.

- Tessék?

- Lucian már nem bír vele és folyamatosan bajba keveredik. Úgy véli jobb, ha veled van.

- Mikor érkezik? - kérdezte türelmetlenül.

- Néhány nap múlva.

- Beszélek Akanishi-vel. A mi szárnyunkba kell, hogy kerüljön.

Mélyen Derek szemébe nézett és meglepettséget látott bennük. Szinte hallotta a gondolatait, ahogy folyamatosan azt kérdezi tőle, mi történt vele. Nem hitte volna, hogy egyszer eljön az a pillanat, mikor valakinek ennyire kénytelen kiszolgáltatni magát. Brian-nel is megtette, de ő sosem kényszerített rá semmit, amit nem akart. Megrázta a fejét, mert nem tetszett neki a helyzet.

- Ez nem te vagy. - kezdte el. - Sosem hagytad, hogy elnyomjanak, még Brian-nek sem.

- Most más a helyzet. Nem én hozom a szabályokat.

Derek nagyot sóhajtott. - Remélem Takuya érkezése mindent megváltoztat és visszatérsz a régi önmagadhoz.

Órákig beszélgettek. Derek minden egyes percet kihasznált, ami vacsora időig hátra volt. Meséltek egymásnak az eddig külön töltött időről, de a lányt legfőképp Takuya érdekelte most. Kiderült, hogy Lucian tiltása ellenére nagyon is tombolt az elmúlt időszakban és a végén már nem akart senkire sem hallgatni. Mindenáron arra hajtott, hogy a közelében lehessen. Ilyenkor ismét utálta Lucian-t. Várhatott volna addig, míg lecseng a fiúnál ez az időszak és csak akkor küldi őt ide vagy keresett volna nekik egy biztonságos helyet, ahol rejtve vannak mindentől és mindenkitől.

Annyira elrepült az idő, hogy észre sem vették. Derek elindult vele és két másik őrrel, hogy biztonságban az ebédlőbe érjen. Mikor odaértek, a többi rab már ott volt. Voltak, akik már asztalnál ültek és ettek és voltak, akik még sorban álltak. Mielőtt a lány is csatlakozhatott volna, még megállította.

- Várj. - nyúlt a zsebébe. - Ezt tedd el.

- Mi ez? - meredt a férfire.

- Jól jön, ha bármikor szomjas lennél. - válaszolta.

Megköszönte, majd csatlakozott Akanishi-ékhez. Tatsuya azonnal arrébb csúszott, hogy helyet adjon neki Jin mellett. Mire felocsúdott, már egy tálca volt előtte egy pohár narancslével és egy tányér onigirivel. Nem kérdezett semmit, csak átölelte a derekát és folytatták az evést.

A többiekkel mindent megbeszélt, míg a lány a dokinál volt. Nem faggatja, nem kéri számon, sőt, nem is erőlteti, hogy ma este az övé legyen, még ha nagyon nehezére is esik. Az este csendesen telt. Együtt feküdtek a lenti priccsen és simogatták egymást.

Jan mindig meglepődött Akanishi-n ha így viselkedett, mert nem volt hozzá szokva ehhez. Ritkán volt ennyire romantikus hangulatban és nem egész nap. Bár nem szeretkeztek, annyit mégis megengedett neki, hogy simogathassa és ő is viszonozta. Aznap mindenki nyugodtan aludhatott, hisz nem tartották ébren az egész folyosót. Miután mindketten átlendültek a határon, a cellát csend töltötte meg.