2013. szeptember 18., szerda

Az ő karjaiban 5.fejezet

Végre eljött az a bizonyos várva várt nap. Jan szorosan összebújva Akanishi-vel feküdt az ágyban és az igazak álmát aludták, de egyikük mégis nyugtalan volt. A lány rémálmokkal küszködött, mert attól tartott, hogy Jin féltékenységből nekiesne Takuya-nak vagy ami még rosszabb, hogy leakarna vele feküdni és lecserélné őt. Bár ahogy jobban belegondol, annak nagyobb valószínűsége lenne, hogy a fiú végezne vele, mert miatta megváltozott és ő is birtokolni akarja... legalábbis addig, amíg meg nem tanította hogyan is bánjon az emberekkel.

A rémképek folytatódtak és nem akartak megszűnni. Jin verekedni kezdett Takuya-val miatta, inkább érte és már úgy tűnt, hogy a fiatalabb marad alul, de a legutolsó percben fordított a helyzeten és súlyosan megsebesítette cella társát. Levegő után kapkodva riadt fel álmából és eszébe sem jutott, hogy ezzel a mellette fekvőt is felébresztheti.

Óvatosan kimászott az ágyból, felöltözött és már a cipőit húzta fel a lábára, mikor egy rekedtes hangot hallott meg. - Mész valahová?

Megijedt, mikor meghallotta a hangot és teljesen lefagyott, mikor a férfi felült az ágyban és a szélére csúszott, hogy ő is öltözködni kezdjen. Nem mert ránézni, mert félt, hogy megláthatja a szemét, ezért csak óvatosan pillantott rá néha. - Csak a gyengélkedőre. - válaszolta.

Jin fejéből azonnal kiment az álmosság. - Rosszul vagy?

- Csak kellene egy kis gyógyszer. - zihálta most már egyre hangosabban.

- Elkísérlek. - pattant fel azonnal és elindult felé, de nem akarta, hogy így lássa.

Hátat fordított neki és a falnak támaszkodva kapkodta tovább a levegőt. Nem akarta, hogy a férfi egyetlen lépést is tegyen felé, ám ő mindig az ellenkezőjét csinálta, mint amire számított. Lehunyta szemeit és próbálta lenyugtatni magát, de késő volt. A következő pillanatban két kar fonódott a derekára és egy meleg test nyomódott neki. Forró és nedves ajkak simultak finoman a nyakára, majd kúsztak a füléhez.

Képtelen volt uralkodni magán. - Jin, kérlek..... - próbálta mondani, ahogy érezte, hogy kezd eluralkodni rajta az az énje, ami ellen azóta küzdött, hogy idejött. Egyszerre kerítette hatalmába a vágy és a szomjúság. Már úgy tűnt nincs menekvés, mikor eszébe jutott, hogy Derek vacsora előtt adott neki egy fél literes műanyag palackot, amiben gyógyszer volt.

Gondolkodás nélkül ellökte magától Jin-t és az ágyához ment, hogy matrac alól kiszedhesse a palackot, de nem találta ott. Átnézte a párnát, a huzatokat, a korábban viselt ruháit, de nem találta, Az ajtók nyitásáig még volt egy óra, de ha Jin nem ébredt volna fel, anélkül jutott volna ki a cellából, hogy észre vette volna és még ébredés előtt ment volna vissza.

- Ezt keresed? - nyújtotta oda neki.

A kupak le volt véve róla és az illatától szinte megrészegült. Ahogy ránézett, szemei egyből ajkaira tévedtek, amik arról árulkodtak, hogy megkóstolta a palack tartalmát. Rengeteg gondolat megfordult a fejében és rettegett attól, hogy most mindent el kell mondjon, de legfőképp attól, hogy Jin-t már nem fogja érdekelni.

Félve vette ki a kezéből a palackot, majd mit sem törődve cella társával, meghúzta azt. Percekig másra sem volt képes, mint nyelni a folyadékot és közben halkan morogni. Épp a felénél tartott, mikor kifogyott a szuszból és abba kellett hagynia az ivást, hogy normálisan tudjon lélegezni.

Tudta, hogy Jin szemei rajta pihennek és minden egyes mozdulatát figyeli, ezért gyorsan a cella rácsaihoz ment, leült és úgy folytatta. Innen már nincs visszaút, hisz Jin vagy tudja, hogy kicsoda vagy el kell mondania neki és akkor vége a mostani életének. Lassan nyelt minden egyes kortyot, hogy több ideje legyen átgondolni hogyan adagolja be neki a dolgokat, de arra biztosan rájött, hogy nem húzhatja sokáig.

Mire megitta, a rácsok kivágódtak, Jin pedig néhány centire tőle állt meg. Reszketni kezdett, ahogy hozzáért, hisz attól félt bántani fogja és ezt nem akarta.

- Ne! - mondta. - Ne érj hozzám! - Ellökte a férfi kezét, de ő nem adta fel. - Jin, azt mondtam ne érj hozzám. - kiáltotta.

- Shhhhhhh. - pisszegte le ugyanúgy, ahogy legelső alkalommal, mikor bepróbálkozott nála.

Hiába próbált ellenállni, Jin akkor sem hátrált meg, sőt... gyengédebben közeledett hozzá. Szent Isten! Akanishi tudja, hogy kicsoda! Ezért nem akart ráerőltetni semmit, mert tudta, hogy annak nem lenne jó vége. Könnyek gyűltek a szemében. Tehát emiatt volt vele végig gyengéd és nem azért, mert szerelmes belé. Hogy is gondolhatta, hogy egy ilyen pasi képes lenne csak úgy feladni a korábbi életét?

Vajon ha mindketten kint lesznek akkor is keresi majd Jin? Nem volt ideje rendesen végiggondolni a dolgokat, mert hamarosan a férfi nedves és puha ajkait érezte az övén. Mielőtt gondolkodhatott volna, teste máris reagált és olyan volt, mintha nem lenne a maga ura. Mire észbe kapott, már az ágyon feküdt meztelenül, combjai között az AT-TUN vezérrel, aki a nyakát hintette be kissé vad csókokkal.

Ahogy visszatért ajkaira, majd elhajolt tőle, valami nem stimmelt vele. Mintha olyanná vált volna, mint ő... vagy rosszabb. Sikítva riadt fel álmából. Felült az ágyban és alaposan körülnézett, de Jin sehol sem volt. Épp kezdte felfogni a történteket, mikor cella társa megjelent és odarohant az ágyhoz. Ezután csak a rémképeket látta, hogy a férfi helyett az a személy próbál belé hatolni, aki miatt ideküldték.

Halványan hallotta, hogy a többiek szólítják, és mikor meglátta Jin-t, úgy ahogy volt, beleült az ölébe és szorosan átölelte. Úgy szorította magához, mintha az élete múlna rajta. Annyira félt, hogy reszketni kezdett a karjaiban, de nyugalommal töltötte el, mikor egy kéz kezdte simogatni a hátát.

Úgy érezte, mintha meztelen lenne annak ellenére, hogy a cipőjét kivéve minden ruhadarabja rajta volt. Hála Istennek hamar megnyugodott és amikor lazított az ölelésen, Akanishi gyönyörű szemeivel találkozott. Nem gondolkozott, egyszerűen csak vadul kezdte tépni ajkait és nem foglalkozott a következményekkel. Tudta, hogy most erre van a legnagyobb szüksége és a férfinek akárhogy nem tetszik, most az lesz, amit ő akar.

Màr majdnem elérte a celjàt, amikor az egyik rab szaladt a cellàjuk elé szaladt. - Itt van! -kiabalta. - Màr az  ebédlőnél jàr.

Nem hitt a fülének. Màris dél lenne? Eddig aludt volna? Gondolkodàs nélkül kikàszàlòdott az àgybòl és elindult oda, ahol a folyosòk talákoznak. Jin és a többiek követték és csatlakoztak az ott gyülekező tömeghez, hogy mindent jól láthassanak. Megrezzent mikor Jin karjai hátulról a derekára fonòdtak és ledermedt ahogy feltűnt Takuya a lépcsőkél.

Pillantàsuk azonnal talàlkozott és teljesen magàval ragadta a fiù kisugàrzàsa. Még sosem látta őt ilyennek. Sugárzott belőle a magabiztossàg, az erő, a szexualitás és a vadság, amit korábban annyira imádott benne. Korábban előfordult, hogy eltöltöttek néhàny vad éjszakàt miòta összekerültek.

Lassan lépkedett feléjük és abból a huncut nézésből azonnal rájött, hogy Takuya valami olyanra készül, ami Akanishi-nek cseppet sem lesz ínyére. Igaza volt. Amint odaért melléjük azt őt kísérő őrrel, megragadta a kezét, összefűzte ujjaikat és elrángatta párja óvó karjaiból. Mindenki ledermedve állt és nézte, ahogy ők teljesen szinkronban lépkednek egymás mellett.

Az őr egészen a nyugati szárny bejáratáig kísérte őket, majd hagyta, hogy együtt menjenek egészen addig a celláig, ami a fiúé lesz mától addig, amíg együtt ki nem mennek. Pont az övékkel szemben volt, a folyosó végén. Mielőtt beléptek volna, még jobbra fordította a fejét, hogy lássa Akanishi-ék követik-e őket és csalódottan kellett nyugtáznia, hogy maguk vannak.

A következő pillanatban Takuya magához rántotta, ledobta a cuccait a felső ágyra, leült az alsó priccsre és az ölébe húzta, hogy szorosan magához ölelhesse. Olyan szorosan tartotta őt a karjaiban, hogy azonnal tudta nagyon is hiányzott neki és ő is igyekezett kimutatni. Most, hogy a fiú vele van, köztes utat kell találnia a régi és a mostani énje között, hogy Jin-nek is eleget tegyen és neki is.

Még így voltak egy darabig, aztán lementek az ebédlőbe és beálltak a sorba. Végig ilyen nyelven beszéltek, ami mások számára érthetetlen, de ők nagyon is jól elvoltak egymással. Amint megkapták az ételüket, egy külön asztalhoz ültek le, valahol az egyik sarokban pont úgy, hogy az AT-TUN és a News is jól láthassa őket. Úgy ült le, hogy láthassa a két bandát és ahogy Akanishi-re nézett, rájött, hogy neki egyáltalán nem tetszik a dolog.

Már készültek felállni az asztaltól, amikor a News gyűlt köréjük. Tegoshi és Kusano elvették a tálcájukat és visszavitték, majd visszamentek és együtt indultak el sétálni. A keleti folyosó felé tartottak, de Akanishi-ék megállították őket. Takuya mit sem törődve velük húzta őt magával Tegoshi-ék cellájába. Legnagyobb meglepetésükre nem mentek utánuk, legalábbis a cellába nem.

Tegoshi leült a földre, háttal a falnak támaszkodott, neki Jan dőlt ugyanígy, majd Takuya és a többiek leültek köréjük. Yamapi volt velük szemben. Kérdő tekintetéből azonnal tudta, hogy valami nagyon foglalkoztatja és nyugtalanítja, de fél megkérdezni, mert tart Takuya reakciójától. Benne hamar feltámad a védelmező ösztön, ha úgy érzi ő bajban van vagy fenyegetésnek lehet kitéve.

- Mik a terveid most, hogy Takuya itt van? - tette fel végül a kérdést.

- Minden marad a régiben. - válaszolta egyszerűen.

- Tehát maradsz annál a szerepednél, amit Akanishi miatt erőltettél magadra.

Takuya nagyot nézett. Néhány pillanatig teljesen ledermedt és csak bámulni tudta a többieket. - Milyen szerepnél?

- Annál, amit felvett, hogy megfeleljen Akanishi-nek. - válaszolta a News vezér.

- Pi! - szólt rá.

- Fogadjunk azt sem mondtad el neki, hogy ki vagy.

Jan annyira ideges lett, hogy képtelen volt uralkodni magán. - Mégis mit? Azt, hogy egy kibaszott szörnyeteg vagyok? Nem akarom, hogy megtudja. Ez az egész csak egy illúzió, ami úgyis szertefoszlik, mikor kijutunk innen!

- Honnan tudod, hogy Jin nem szerelmes beléd? - folytatta.

- Az ilyen pasik nem esnek csak úgy szerelembe! Ismerem az ilyen pasikat, hisz Brian is ilyen.

- Őt sikerült megfognod. - emlékeztette őt Takuya.

- Igaza van Yamapi-nek. Ilyen vagy valójában és nem az, akivé válsz, ha Akanishi-vel vagy. - csatlakozott be Tegoshi is a beszélgetésbe.

Vacsoránál végig csendben volt, mert azon gondolkodott, amit a fiúk mondtak neki nemsokkal ezelőtt. Unottan nyammogott az onogirijén. Ha most nem egy börtönben lenne, tuti, hogy az utcákat róná, hogy rendbe tegye a gondolatait és kitisztul a feje. Magányra volt szüksége. Mikor befejezte, visszavitte a tálcáját, majd szó nélkül elindult a zuhanyzók felé.

Levette a ruháit, felrakta őket a zuhanykabinban lévő egyik polcára, mellé a szappant és a törölközőjét, majd megengedte a vizet. Bőven volt még ideje takarodóig és ezt ki is használta. Igyekezett megnyugodni addig, míg vissza nem megy a cellájukba. Alaposan megszárította magát, felöltözött, majd visszaindult a cellájukba. Fáradtnak érezte magát, ahogy végre lefeküdt a helyére és kényelmesen be is fészkelte magát.

Valamivel később arra ébredt, hogy valaki bebújik mellé az ágyba, de nem foglalkozott vele. Az illatából rögtön érezte, hogy Jin az. Átfordult a másik oldalára, hogy hozzá bújhasson és fejét a mellkasán pihentesse és szinte azonnal el is nyomta az álom.