2013. december 29., vasárnap

Az ő karjaiban 6.fejezet

A nap fényesen sütött be a cellába, mikor Jan nyitogatni kezdte a szemeit. Utolsó nap a börtönben, holnap végre mehet haza és be kell fejeznie az itt megszokott játékokat. Ahogy komolyan elgondolkodott rajta, gyorsan elment ez a három év és ráadásul csak keveset unatkozott, hisz mindig volt mellette valaki, aki elszórakoztatta. Egy ideig a Gazette, a News, a T&T páros és még Gackt is beszállt.

Ahogy visszagondolt erre a három évre, elmosolyodott, hisz ezalatt az idő alatt rengeteg dolog történt vele. Akanishi kiszemelte magának, hetekig, sőt, hónapokig tepert nála, míg végül Brian beleegyezésével beadta neki a derekát. Hetekig kényszerítette magát arra, hogy Jin birtokolhassa a testét, kerülte a bajt, ami végül mindig megtalálta, beleszeretett Jin-be, csatlakozott Takuya is, megvívtak olyanokkal, akikről az emberek még csak álmodni se mernek, megmentette "szerelme" életét és ráadásul az utolsó másfél évben titkolóznia sem kellett az AT-TUN, az Arashi és a Kanjani8 tagjai előtt, a News, a T&T páros, Gackt és a Gazette pedig már régen tudta.

Óvatosan felült, úgy, hogy még csak véletlenül se tudja felkelteni a mellette alvó Akanishi-t, de amint próbált kikászálódni és eljutni a ruháihoz, ő visszarántotta, fölé kerekedett, befészkelte magát a combjai közé és olyan közel hajolt hozzá, hogy ajkaik súrolták egymást. Ez csak egyvalamit jelentett, még pedig azt, hogy Jin még azelőtt a magáénak akarja, hogy a cellák ajtajai kivágódnának. Nem akart belemenni, hisz tudta, hogy hogyan reagálna rá és képtelen volna megállni, hogy bele ne kóstoljon.

- J... - próbálta mondani, de a férfi belé fojtotta a szót, mielőtt kimondhatta volna a nevét. Néhány pillanatig hagyta magát elcsábítani, de amikor azok az ajkak rátértek a nyakára, érezte, hogy egyre kevésbe tud parancsolni magának. - Jin. - próbálta újra, de úgy tűnt nem hallotta. - Jin! - ezúttal annyira meggyőző volt, hogy abba is maradt a csábítás, de csak addig, ameddig a férfi elő nem vette azt a bizonyos kis csomagocskát és bíbelődni nem kezdett vele. - Ne bontsd ki. - félve nézett rá, mert tudta milyenek a szemei.

Akanishi azonnal leállt, hisz tudta, hogy ilyen mi szokott lejátszódni a lány fejében. Visszatette a kis csomagocskát a párna alá és megcsókolta. Mikor feljebb csúszott, hogy kényelmesen elérje a száját, keménysége a lány bejáratához dörzsölődött, amitől majd megőrült. Nagy erőfeszítések árán sikerült magát visszafognia és elengednie, mikor megszakadt a csók. Csak nézte, ahogyan "szerelme" kikászálódik az ágyból, felöltözik, majd elmegy az őrrel, aki nem sokra rá érkezett, miután elkészült.

- Ne menjek veled? - kérdezte reménykedve abban, hogy igent mond, de a következő pillanatban megjelent Ueda, Tegoshi és Yamapi majd Takuya is kikecmergett a cellájából és már indultak is. Olyan gyorsan tűntek el, hogy mire felöltözött, és kilépett a cellájuk ajtaján, már nem látta őket, viszont nagy megkönnyebbülés volt, hogy társai cellái is nyitva voltak.

Legközelebb reggelinél látta Jan-t, akkor is Takuya-val volt, hozzájuk pedig csatlakozott a Gazette, Gackt és a bandája két tagja és a News is. Összehúztak néhány asztalt és úgy beszélgettek ki tudja miről. Jan láthatóan elég gondterheltnek tűnt és ekkor vélte felfedezni azt az énjét, amiről Ueda-ék és a News beszéltek neki. A körülötte lévőkkel annyira közvetlen volt, míg vele mindig megtartotta azt a bizonyos három lépés távolságot.

Alig végeztek a reggelivel, máris megjelent egy őr, hogy Johnny irodájába kísérje és elbúcsúzzon tőle, mielőtt holnap dél körül elhagyná a börtönt. Takuya is elindult vele, de az őr közölte, hogy egyedül kéreti és Jin-ben ekkor fagyott meg a vér. Mit akarhat a perverz vén kujon az ő hőn szeretett nőjétől? Szerencsére Takuya nagyon is jól tudta mi történik.

Ahogy Jan belépett Johnny Kitagawa irodájába, természetesen Masa is ott volt. Elhúzta a száját és ki is mutatta, hogy egyáltalán nem örül neki, hogy az utolsó napján elszakították Akanishi-től és a többiektől, de egyedül is állta a sarat a két férfivel szemben.

- Az utolsó napod itt a börtönben. - mondta Masa. - Biztos örülsz, hogy végre leléphetsz innen és megszabadulsz Akanishi-től.

Nem válaszolt rá semmit és próbált hűvös maradni.

- Térj a lényegre. - nézett Jan Masa-ra undorral tele.

A fiatalabb férfi csak nagyot sóhajtott, majd a háta mögé ment, közel hajolt hozzá és a fülébe motyogott. - Mondd el mit tudtál meg Akanishi-ről. Biztos sokat hallottál tőle ezt-azt.

- Az igazságra vagy kíváncsi? - kérdezte gúnyosan.

- Igen. - felelte azonnal a férfi.

- Sosem érdekeltek a piszkos kis ügyletei, pláne nem a közöttetek dúló ellentétek. - kezdte el. - Nekem csak az volt a dolgom, hogy ne üssem a dolgaiba az orrom, maradjak távol a bajtól és legyek ott, ha kellek neki.

- Vagyis tedd szét a lábad, ha megakar dugni. - világított rá a fiatalabb férfi.

Kénytelen volt bevallani magának, hogy Masa-nak igaza van. Itt ez volt a szabály és ő Akanishi Jin szexrabszolgája volt három évig. Az igazat megvallva még mindig az és az is lesz, míg ebéd után ki nem lép a börtön kapuin. Ez alattaz idő alatt úgy viselkedett, mintha semmit sem hallott volna és igyekezett csak arra koncentrálni, amit Jin suttogott neki az ágyban vagy azon kívül, hogy elcsábítsa, elmagyarázza a szabályokat vagy felvázolja neki az erőviszonyokat.

Minden egyes porcikájával és rezdülésével igyekezett titkolni Akanishi iránt táplált érzelmeit és közönbösen viselkedni, ha róla van szó, ahogy az elején is tette. Már nagyon unta az egészet, de végighallgatta ismét ugyanazt a papolást, amit ilyenkor mindig hall a fiatalabb férfitől, míg Johnny csak figyelte őt és majd felfalta a szemeivel. A gondolattól is undor fogta el, hogy tudta gondolatban mit művelne vele. Végül azonban megunta a dolgokat és ideje volt kimutatni a foga fehérjét, hisz nem tartozik hivatalosan a rabok közé és nem azért küldték ide, mert bűnt követett el, hanem azért, hogy megvédhessék.

Még mielőtt bármit is mondhatott volna, kivágódott az iroda ajtaja és Akanishi lépett be Takuya-val együtt.

- Akanishi. - üdvözölte Masa.

- Mi lenne, ha inkább tőlem kérdeznéd meg, amit tudni szeretnél, ahelyett, hogy ártatlanokat zaklatsz? - kérdezte Jin, miközben leült az egyik székbe, a mellette lévőbe, Jan pedig kettejük között állt tanácstalanul.  - Ülj le. - szólalt meg újra, rá bízva a választást, hogy melyikük ölébe ül. Mivel látta, hogy Takuya-hoz kötődik jobban tudta, hogy őt fogja választani.

Az utóbbi időben rengeteget beszélgettek és akkor kiderült, hogy azért nem akar tudni a Johnny ellen folyó dolgokról, mert nem akarja, hogy bármivel is zsarolják, sőt azt is elmondta, hogy a két férfi behívná magához és faggatni kezdenék, úgy fogja kezelni, mintha utálná és csak akkor fog engedelmeskedni, ha ráparancsol. Belement a játékba, mert Jan nagyon is tudta, hogy mit csinál és nem akart neki betenni azzal, hogy változtat a dolgok menetén és ekkor ismerte fel, hogy mindent csak a családjáért tesz, akik közé a bandájából ketten és a News-ből is néhányan tartoznak.

Most is látott egy darabot abból a Jan-ből, akit eddig nem igazán ismert, hisz miatta belemerült egy olyan szerepbe, amit ő kényszerített rá és még csak nem is követelte, hogy legyen önmaga. Visszagondolva dolgokra, ezeket a változásokat már akkor észlelni lehetett, mikor Takuya megjelent a színen, előtte pedig mikor a News elrabolta tőle, míg távol volt és az ügyeit intézte.

A feszült csendben egyre inkább kezdett rájönni, hogy ezt a Jan-t, aki ott ül Takuya ölében, ráadásul úgy, hogy Masa, Johnny és még ő is lássák, egyáltalán nem ismeri. Ennyi időn át akkor kivel volt? Vele sosem volt ilyen. Dacosan állta mindenki pillantását, még az övét is, sokkal magabiztosabb is volt.

- Te úgysem mondanál nekem semmit. - reagált Masa az előző kérdésre. - Gondoltam az ágybetéted beszédesebb lesz.

Jan Masa felé fordította a tekintetét Takuya-val együtt.

- Minek neveztél? - A lány hangján hallatszott, hogy hamarosan szakad a cérna. - Ismételd meg, ha mered!

Jin nem látta jól a lány arckifejezését, minden esetre tudta, hogy Masa nem számíthat semmi jóra, ha megismétli az imént elmondottakat. Hogy merészeli ágybetétnek hívni a nőt, akit.... akivel megosztotta az életét három évig? Vajon Jan hogy érez iránta igazából? Tényleg úgy megveti, ahogy a két férfi előtt mutatja? Lehet akkor játssza meg érzelmeit, mikor vele van? Csak a látszat kedvéért mutatja azt, hogy jó neki vele és ez az igazi arca? Mit gondolhat róla?

- Ágybetétnek hívtalak. - ismételte meg Masa az előbbi állításának azt a részét, amire kíváncsi volt.

Takuya felállt és Jin ölébe lökte Jan-t, mielőtt elkapta volna Masa-t és a nyakánál fogva fel nem emelte a levegőbe.

- Takuya, ne! - kiáltotta a fiúnak, aki meg sem hallotta amit mondott.

Johnny azonnal megfeszült az asztalánál a karosszékében ülve, mégsem tett semmit, hisz a fiatalabb férfi provokálta a lányt, akit a saját családtagja védett meg. Látta a fiún, hogy csak egyetlen apró jelre vár, ami vagy Masa halálát okozza, vagy más dolgot tesznek majd vele. Ahogy végignézett Akanishi-n, látta, hogy nem igazán rémült meg attól, ahogy a fiatalabb reagált a lány sértegetésére.

Masa ijedten nézett rá... csalódnia kellett.

- Fod vissza magad! - kiáltott egyet, amit minden bizonnyal Takuya-nak és Masa-nak is szánt.

Jan nagyot sóhajtott, majd felállt Akanishi öléből és elindult Takuya-hoz. Néhány lépés után karjait gyengéden átfonta a fiú testén és hozzá bújt. - Taku! - Ahogy a fiú elengedte a férfit, Johnny-ra nézett. - Akarsz még valamit?

A férfi először Masa-ra, majd ránézett. - Nem. - válaszolta. - Ez minden.

Jan megragadta a fiút és Akanishi-t is felhúzta a székből, aztán mind a hárman elindultak kifelé. Jin alaposan végigmérte a fiút és akkor látta meg, hogy csak az utat figyeli vagy a lábát, de nem néz rá. Titkon bevallotta magának, hogy irigyli, amiért ők ketten ilyen viszonyban vannak egymással. Úgy mentek vissza a nyugati szárnyba, hogy végig Jan diktálta a tempót, de hirtelen megállt és elengedte a kezét.

- A cellában találkozunk. - mondta Akanishi-nek, majd elhúzta magával Takuya-t a zuhanyzók felé.

Semmi hír nem volt róluk az utóbbi pár órában és Jin kezdett nagyon aggódni. A többiek mind köré gyűltek és próbálták benne tartani a lelket. Kezdett nagyon türelmetlenné válni. - Mi tart ilyen sokáig?

- Jan és Takuya még mindig Johnny-nál vannak? - kérdezte Tatsuya.

Jin csak morgott egyet válaszul, majd megszólalt. - Eltűntek.

- Mi? - kérdezte ismét Tatsuya. - Hogy érted, hogy eltűntek?

- Úgy, hogy a cellákig együtt jöttünk, utána elcipelte magával Takuya-t a zuhanyzó felé vagy ki tudja hová. - sóhajtott ismét türelmetlenül a mondat után a vezér.

- Mi történt Johnny irodájában? - csatlakozott be Tanaka is.

- Masa sértegette Jan-t és Takuya nekiment. - válaszolta Akanishi.

Ueda és Koki szemei kikerekedtek, néhány pillanat múlva egymásra néztek, majd felpattantak és rohanni kezdtek. Jin sem tétlenkedett és a másik két fiúval együtt utánuk futottak. Furcsa mód az út a zuhanyzókig vezetett, ahol már tisztán lehetett hallani Jan és Takuya hangját. Nem mentek tovább, mert tudni akarták miről van szó.

- Jan, kérlek mondj valamit. - hallották Takuya-t kétségbeesetten beszélni. - Akármit. Kiabálj, tombolj csak kérlek ne légy csendben.

A lány lehunyta szemeit, megrázta a fejét majd nagyot sóhajtott. - Mégis mit mondjak? - hangja nyugodt volt, de látszott rajta, hogy ő maga cseppet sem az.

- Mindegy, csak légy önmagad. Csak egy kicsit. - csuklott el a fiú hangja és lefolyt néhány csepp könny az állán.

Ahogy Jan meglátta, nagyot sóhajtott és belekezdett a mondókájába. - Mondd, te normális vagy? Idebent megtámadni Masa-t... neked elment az eszed!

Takuya felemelte a fejét, letörölte a könnyeit és elmosolyodott. Végre az a Jan állt előtte, akit évekkel ezelőtt megismert és már nagyon hiányolta. Belement a játékba és engedelmes fiúhoz méltóan veszekedni kezdett vele. - Hagynom kellett volna, hogy tovább sértegessen?

- Nem, de akkor sem így kellett volna megoldani! Komolyan mondom, nem hiszem el! - rázta meg a fejét. - Amint kijutottunk, nem mozdulsz el a közelemből, megértetted?! Van még mit tanulnod. - Látta, amint Takuya elmosolyodott. - Mit nevetsz?

- Egy kicsit végre a régi voltál.

- Mi a baj? - kérdezte, amint látta, hogy Takuya lehajtja a fejét.

- Mi lesz velünk, ha hazamegyünk?

Jan mosolyra húzta a száját. - Minden marad a régiben.

- Köztünk is?

- Drága Taku.... tartott egy kis szünetet, miközben a nyaka köré fonta a karjait. - ..... köztünk már régen nem a klasszikus mester-diák kapcsolat van.

- Vele is?

- Hogy jön ide Brian?

- Vele is a régi lesz minden? - bökte ki végül Takuya.

Jan végigsimított a haján és megrázta a fejét. - Nem tudom. - nézett rá a fiúra, aki ismét nem ismerte fel benne a régi énjét. - Komolyan nem.

Még mielőtt folytatta volna, amibe belekezdett, Takuya máris  megtette a következő lépést. Hirtelen zárta be közöttük a távolságot és tapadt ajkaira, ahogyan akkor szokott, mikor éhes vagy arra vágyik, hogy törődjön vele. Vajon Akanishi Jin mit szólna ehhez? Engedné, hogy megcsókolja? Ideje sem volt tovább gondolkodni, mert azok az éhes ajkak levándoroltak az állára, majd a nyakára. Halványan érezte, ahogy a fogaival időnként rásegít.

- Azt hittem megbírjátok állni. - Hallották meg Derek hangját.

Ahogy alaposan végignéztek rajta, meglátták a kezeiben lévő műanyag flakonokat, amik tele voltak töltve gyógyszerrel. Nem kérdeztek vagy mondtak semmit, inkább követték őt egészen az orvosiig, ahol nekiestek a flakon tartalmának. Egészen vacsoráig nem is találkoztak Akanishi-vel vagy a többi bandával. Épp sorban álltak, hogy minél hamarabb megkaphassák az ételüket és nekik is foglaltak helyet. Jan természetesen Jin mellett ült és egy percre sem hagyta magára.

Nem igazán beszéltek egymással, inkább próbálta magában elfogadni, hogy hamarosan Jin már nem lesz az élete része és nem lesz, aki folyamatosan a fülébe duruzsol, ha le akar vele feküdni vagy valamire rá akarja venni. Nem gondolkodott tovább, mert azt vette észre, hogy Akanishi elég közelről és zavarba ejtően vizslatja. Nagyot nyelt, majd elpusztította a tányérján lévő ételt és minden idegszálával igyekezett "párjára" figyelni.

Vacsora után Jin szinte azonnal a cellájukba húzta és azonnal bevágta maguk mögött a cella ajtaját, hogy senki ne zavarhassa őket. Mire feleszmélt, már Jin gyengéd törődésében találta magát. A fiú úgy cirógatta, mintha azt hitte volna, hogy darabokra törött. Már hajnal lehetett, mikor ismét megkeményedett benne és mozogni kezdett, akkor éjjel talán utoljára. Mindketten nagyon fáradtak voltak és azután, hogy mindketten átlendültek a határon szinte azonnal el is aludtak.

Reggel kicsit fáradtan ébredtek az egész éjjel tartó aktív ébren maradás után, mikor kivágódtak a rácsok, mégsem akartak lemenni az ebédlőbe, hogy lassan készüljenek a reggelihez. Akanishi sem akart még felébredni, kicsit élvezni szerette volna az alatta fekvő meztelen testének melegét.

Épp ébredeztek, mikor a többiek megjelentek a cellájukban, hogy együtt mehessenek le reggelizni, de azonnal zavarodottan fordítottak hátat nekik, mikor meglátták, hogy vezérük a lány combjai között fekszik pont úgy, mintha éppen csinálnának valamit.

- Ah.. Jin.... - mordult egyet Ueda. - Szólhattál volna, hogy éppen dolgotok van.

Akanishi álmosan emelte fel a fejét. - Ha? - mondta ki az egyetlen dolgot, ami eszébe jutott.

- Szólhattál volna, hogy mit csináltok. - fordította a vezér számára érthető nyelvre.

Az AT-TUN vezér lassan kezdett feltápászkodni a lány combjai közül, de addig nem igazán mozdult el, amíg fel nem vette a pólóját. A reggeli is érdekes hangulatban telt. Szinte mindenki fáradt volt és nem egészen amiatt, hogy ők ketten az este nem hagyták aludni őket. A Junda és a TaNaka páros is arról beszélt, hogy mennyivel másabb lesz az élet bent, ha ő és Takuya ebéd után elhagyják a börtönt. Jin minden tőle telhetőt megtett azért, hogy az utolsó pár óra felejthetetlen legyen neki.

Reggeli után még összepakolták az utolsó dolgokat, amik még rájuk vártak, majd mindenkit meglátogattak, akikkel jó volt a viszonyuk és elbúcsúztak tőlük. Még volt egy kis idő, mielőtt indulniuk kellett, így Jin ismét kihasználta a lehetőséget és bár fáradtan, de utoljára birtokba vette a testét. ...

Meztelenül feküdtek egymás karjaiban és a takaróba burkolózva, mikor megjelent egy őr, hogy kikísérje őket a bejáraton. Olyan gyorsan öltöztek fel, ahogy tudtak, majd Takuya és ő is kezükbe vették a bőröndjeiket és az AT-TUN kíséretében a bejárathoz igyekeztek.

Először Junno-t ölelte meg, majd utána Koki-t, Maru-t, Ueda-t és végül a férfit, akivel három évet élt együtt.

- Vigyázzatok magatokra. - szólalt meg Junno.

- Hamarosan találkozunk. - kacsintott Ueda.

Még utoljára megcsókolta Jin-t, mielőtt indultak volna. - Ne csajozz be, jó?! - Jin csak bólogatni tudott és látszott rajta, hogy a sírás kerülgeti. - Hamarosan találkozunk. - mondta a többieknek, mikor megfogta Takuya kezét, felemelték a csomagjaikat. Mindannyian mosolyogtak, de egyikük sem volt boldog.

A Takuya-Jan páros lassan hagyta el a termeket és kilépett az utolsó kapun, mielőtt eltűntek volna. Ahogy kiléptek, egy ismeretlen autó állt meg a börtön bejárata előtt, de még mielőtt bármit is léphettek volna, az ablakot valaki leengedte és akkor látták meg a kedves ismerőst, aki nem más volt, Brian. Bepattantak a kocsiba és elszáguldottak, de Jan gondolatai még mindig Akanishi körül forogtak.

2013. szeptember 18., szerda

Az ő karjaiban 5.fejezet

Végre eljött az a bizonyos várva várt nap. Jan szorosan összebújva Akanishi-vel feküdt az ágyban és az igazak álmát aludták, de egyikük mégis nyugtalan volt. A lány rémálmokkal küszködött, mert attól tartott, hogy Jin féltékenységből nekiesne Takuya-nak vagy ami még rosszabb, hogy leakarna vele feküdni és lecserélné őt. Bár ahogy jobban belegondol, annak nagyobb valószínűsége lenne, hogy a fiú végezne vele, mert miatta megváltozott és ő is birtokolni akarja... legalábbis addig, amíg meg nem tanította hogyan is bánjon az emberekkel.

A rémképek folytatódtak és nem akartak megszűnni. Jin verekedni kezdett Takuya-val miatta, inkább érte és már úgy tűnt, hogy a fiatalabb marad alul, de a legutolsó percben fordított a helyzeten és súlyosan megsebesítette cella társát. Levegő után kapkodva riadt fel álmából és eszébe sem jutott, hogy ezzel a mellette fekvőt is felébresztheti.

Óvatosan kimászott az ágyból, felöltözött és már a cipőit húzta fel a lábára, mikor egy rekedtes hangot hallott meg. - Mész valahová?

Megijedt, mikor meghallotta a hangot és teljesen lefagyott, mikor a férfi felült az ágyban és a szélére csúszott, hogy ő is öltözködni kezdjen. Nem mert ránézni, mert félt, hogy megláthatja a szemét, ezért csak óvatosan pillantott rá néha. - Csak a gyengélkedőre. - válaszolta.

Jin fejéből azonnal kiment az álmosság. - Rosszul vagy?

- Csak kellene egy kis gyógyszer. - zihálta most már egyre hangosabban.

- Elkísérlek. - pattant fel azonnal és elindult felé, de nem akarta, hogy így lássa.

Hátat fordított neki és a falnak támaszkodva kapkodta tovább a levegőt. Nem akarta, hogy a férfi egyetlen lépést is tegyen felé, ám ő mindig az ellenkezőjét csinálta, mint amire számított. Lehunyta szemeit és próbálta lenyugtatni magát, de késő volt. A következő pillanatban két kar fonódott a derekára és egy meleg test nyomódott neki. Forró és nedves ajkak simultak finoman a nyakára, majd kúsztak a füléhez.

Képtelen volt uralkodni magán. - Jin, kérlek..... - próbálta mondani, ahogy érezte, hogy kezd eluralkodni rajta az az énje, ami ellen azóta küzdött, hogy idejött. Egyszerre kerítette hatalmába a vágy és a szomjúság. Már úgy tűnt nincs menekvés, mikor eszébe jutott, hogy Derek vacsora előtt adott neki egy fél literes műanyag palackot, amiben gyógyszer volt.

Gondolkodás nélkül ellökte magától Jin-t és az ágyához ment, hogy matrac alól kiszedhesse a palackot, de nem találta ott. Átnézte a párnát, a huzatokat, a korábban viselt ruháit, de nem találta, Az ajtók nyitásáig még volt egy óra, de ha Jin nem ébredt volna fel, anélkül jutott volna ki a cellából, hogy észre vette volna és még ébredés előtt ment volna vissza.

- Ezt keresed? - nyújtotta oda neki.

A kupak le volt véve róla és az illatától szinte megrészegült. Ahogy ránézett, szemei egyből ajkaira tévedtek, amik arról árulkodtak, hogy megkóstolta a palack tartalmát. Rengeteg gondolat megfordult a fejében és rettegett attól, hogy most mindent el kell mondjon, de legfőképp attól, hogy Jin-t már nem fogja érdekelni.

Félve vette ki a kezéből a palackot, majd mit sem törődve cella társával, meghúzta azt. Percekig másra sem volt képes, mint nyelni a folyadékot és közben halkan morogni. Épp a felénél tartott, mikor kifogyott a szuszból és abba kellett hagynia az ivást, hogy normálisan tudjon lélegezni.

Tudta, hogy Jin szemei rajta pihennek és minden egyes mozdulatát figyeli, ezért gyorsan a cella rácsaihoz ment, leült és úgy folytatta. Innen már nincs visszaút, hisz Jin vagy tudja, hogy kicsoda vagy el kell mondania neki és akkor vége a mostani életének. Lassan nyelt minden egyes kortyot, hogy több ideje legyen átgondolni hogyan adagolja be neki a dolgokat, de arra biztosan rájött, hogy nem húzhatja sokáig.

Mire megitta, a rácsok kivágódtak, Jin pedig néhány centire tőle állt meg. Reszketni kezdett, ahogy hozzáért, hisz attól félt bántani fogja és ezt nem akarta.

- Ne! - mondta. - Ne érj hozzám! - Ellökte a férfi kezét, de ő nem adta fel. - Jin, azt mondtam ne érj hozzám. - kiáltotta.

- Shhhhhhh. - pisszegte le ugyanúgy, ahogy legelső alkalommal, mikor bepróbálkozott nála.

Hiába próbált ellenállni, Jin akkor sem hátrált meg, sőt... gyengédebben közeledett hozzá. Szent Isten! Akanishi tudja, hogy kicsoda! Ezért nem akart ráerőltetni semmit, mert tudta, hogy annak nem lenne jó vége. Könnyek gyűltek a szemében. Tehát emiatt volt vele végig gyengéd és nem azért, mert szerelmes belé. Hogy is gondolhatta, hogy egy ilyen pasi képes lenne csak úgy feladni a korábbi életét?

Vajon ha mindketten kint lesznek akkor is keresi majd Jin? Nem volt ideje rendesen végiggondolni a dolgokat, mert hamarosan a férfi nedves és puha ajkait érezte az övén. Mielőtt gondolkodhatott volna, teste máris reagált és olyan volt, mintha nem lenne a maga ura. Mire észbe kapott, már az ágyon feküdt meztelenül, combjai között az AT-TUN vezérrel, aki a nyakát hintette be kissé vad csókokkal.

Ahogy visszatért ajkaira, majd elhajolt tőle, valami nem stimmelt vele. Mintha olyanná vált volna, mint ő... vagy rosszabb. Sikítva riadt fel álmából. Felült az ágyban és alaposan körülnézett, de Jin sehol sem volt. Épp kezdte felfogni a történteket, mikor cella társa megjelent és odarohant az ágyhoz. Ezután csak a rémképeket látta, hogy a férfi helyett az a személy próbál belé hatolni, aki miatt ideküldték.

Halványan hallotta, hogy a többiek szólítják, és mikor meglátta Jin-t, úgy ahogy volt, beleült az ölébe és szorosan átölelte. Úgy szorította magához, mintha az élete múlna rajta. Annyira félt, hogy reszketni kezdett a karjaiban, de nyugalommal töltötte el, mikor egy kéz kezdte simogatni a hátát.

Úgy érezte, mintha meztelen lenne annak ellenére, hogy a cipőjét kivéve minden ruhadarabja rajta volt. Hála Istennek hamar megnyugodott és amikor lazított az ölelésen, Akanishi gyönyörű szemeivel találkozott. Nem gondolkozott, egyszerűen csak vadul kezdte tépni ajkait és nem foglalkozott a következményekkel. Tudta, hogy most erre van a legnagyobb szüksége és a férfinek akárhogy nem tetszik, most az lesz, amit ő akar.

Màr majdnem elérte a celjàt, amikor az egyik rab szaladt a cellàjuk elé szaladt. - Itt van! -kiabalta. - Màr az  ebédlőnél jàr.

Nem hitt a fülének. Màris dél lenne? Eddig aludt volna? Gondolkodàs nélkül kikàszàlòdott az àgybòl és elindult oda, ahol a folyosòk talákoznak. Jin és a többiek követték és csatlakoztak az ott gyülekező tömeghez, hogy mindent jól láthassanak. Megrezzent mikor Jin karjai hátulról a derekára fonòdtak és ledermedt ahogy feltűnt Takuya a lépcsőkél.

Pillantàsuk azonnal talàlkozott és teljesen magàval ragadta a fiù kisugàrzàsa. Még sosem látta őt ilyennek. Sugárzott belőle a magabiztossàg, az erő, a szexualitás és a vadság, amit korábban annyira imádott benne. Korábban előfordult, hogy eltöltöttek néhàny vad éjszakàt miòta összekerültek.

Lassan lépkedett feléjük és abból a huncut nézésből azonnal rájött, hogy Takuya valami olyanra készül, ami Akanishi-nek cseppet sem lesz ínyére. Igaza volt. Amint odaért melléjük azt őt kísérő őrrel, megragadta a kezét, összefűzte ujjaikat és elrángatta párja óvó karjaiból. Mindenki ledermedve állt és nézte, ahogy ők teljesen szinkronban lépkednek egymás mellett.

Az őr egészen a nyugati szárny bejáratáig kísérte őket, majd hagyta, hogy együtt menjenek egészen addig a celláig, ami a fiúé lesz mától addig, amíg együtt ki nem mennek. Pont az övékkel szemben volt, a folyosó végén. Mielőtt beléptek volna, még jobbra fordította a fejét, hogy lássa Akanishi-ék követik-e őket és csalódottan kellett nyugtáznia, hogy maguk vannak.

A következő pillanatban Takuya magához rántotta, ledobta a cuccait a felső ágyra, leült az alsó priccsre és az ölébe húzta, hogy szorosan magához ölelhesse. Olyan szorosan tartotta őt a karjaiban, hogy azonnal tudta nagyon is hiányzott neki és ő is igyekezett kimutatni. Most, hogy a fiú vele van, köztes utat kell találnia a régi és a mostani énje között, hogy Jin-nek is eleget tegyen és neki is.

Még így voltak egy darabig, aztán lementek az ebédlőbe és beálltak a sorba. Végig ilyen nyelven beszéltek, ami mások számára érthetetlen, de ők nagyon is jól elvoltak egymással. Amint megkapták az ételüket, egy külön asztalhoz ültek le, valahol az egyik sarokban pont úgy, hogy az AT-TUN és a News is jól láthassa őket. Úgy ült le, hogy láthassa a két bandát és ahogy Akanishi-re nézett, rájött, hogy neki egyáltalán nem tetszik a dolog.

Már készültek felállni az asztaltól, amikor a News gyűlt köréjük. Tegoshi és Kusano elvették a tálcájukat és visszavitték, majd visszamentek és együtt indultak el sétálni. A keleti folyosó felé tartottak, de Akanishi-ék megállították őket. Takuya mit sem törődve velük húzta őt magával Tegoshi-ék cellájába. Legnagyobb meglepetésükre nem mentek utánuk, legalábbis a cellába nem.

Tegoshi leült a földre, háttal a falnak támaszkodott, neki Jan dőlt ugyanígy, majd Takuya és a többiek leültek köréjük. Yamapi volt velük szemben. Kérdő tekintetéből azonnal tudta, hogy valami nagyon foglalkoztatja és nyugtalanítja, de fél megkérdezni, mert tart Takuya reakciójától. Benne hamar feltámad a védelmező ösztön, ha úgy érzi ő bajban van vagy fenyegetésnek lehet kitéve.

- Mik a terveid most, hogy Takuya itt van? - tette fel végül a kérdést.

- Minden marad a régiben. - válaszolta egyszerűen.

- Tehát maradsz annál a szerepednél, amit Akanishi miatt erőltettél magadra.

Takuya nagyot nézett. Néhány pillanatig teljesen ledermedt és csak bámulni tudta a többieket. - Milyen szerepnél?

- Annál, amit felvett, hogy megfeleljen Akanishi-nek. - válaszolta a News vezér.

- Pi! - szólt rá.

- Fogadjunk azt sem mondtad el neki, hogy ki vagy.

Jan annyira ideges lett, hogy képtelen volt uralkodni magán. - Mégis mit? Azt, hogy egy kibaszott szörnyeteg vagyok? Nem akarom, hogy megtudja. Ez az egész csak egy illúzió, ami úgyis szertefoszlik, mikor kijutunk innen!

- Honnan tudod, hogy Jin nem szerelmes beléd? - folytatta.

- Az ilyen pasik nem esnek csak úgy szerelembe! Ismerem az ilyen pasikat, hisz Brian is ilyen.

- Őt sikerült megfognod. - emlékeztette őt Takuya.

- Igaza van Yamapi-nek. Ilyen vagy valójában és nem az, akivé válsz, ha Akanishi-vel vagy. - csatlakozott be Tegoshi is a beszélgetésbe.

Vacsoránál végig csendben volt, mert azon gondolkodott, amit a fiúk mondtak neki nemsokkal ezelőtt. Unottan nyammogott az onogirijén. Ha most nem egy börtönben lenne, tuti, hogy az utcákat róná, hogy rendbe tegye a gondolatait és kitisztul a feje. Magányra volt szüksége. Mikor befejezte, visszavitte a tálcáját, majd szó nélkül elindult a zuhanyzók felé.

Levette a ruháit, felrakta őket a zuhanykabinban lévő egyik polcára, mellé a szappant és a törölközőjét, majd megengedte a vizet. Bőven volt még ideje takarodóig és ezt ki is használta. Igyekezett megnyugodni addig, míg vissza nem megy a cellájukba. Alaposan megszárította magát, felöltözött, majd visszaindult a cellájukba. Fáradtnak érezte magát, ahogy végre lefeküdt a helyére és kényelmesen be is fészkelte magát.

Valamivel később arra ébredt, hogy valaki bebújik mellé az ágyba, de nem foglalkozott vele. Az illatából rögtön érezte, hogy Jin az. Átfordult a másik oldalára, hogy hozzá bújhasson és fejét a mellkasán pihentesse és szinte azonnal el is nyomta az álom.

2013. augusztus 19., hétfő

Az ő karjaiban 4.fejezet

Ebéd után az AT-TUN magára hagyta a lányt és azt csinálták, amit mindig: A szövetségeseikkel ápolták a kapcsolatukat. Jan nagyon unatkozott egyedül, hisz az Arashi is velük ment, így egyedül volt a nyugati szárnyban lévő cellájukban. Unottan sóhajtozott és nézett ki az ablakon. Végül megunta az egyedüllétet és gondolta keres valakit az ismerősök közül, akikkel elütheti az időt.

Alig lépett ki a cellájukból, máris egy ismerős arcba botlott.

- Pi? - nézett a férfire csodálkozva.

- Hello, Senorita. - hajolt meg előtte. - Készülsz valahová?

Jan mosolyogni kezdett, majd ismét megszólalt. - Unatkozok.

Yamapi nagyon is örült a válasznak, hisz pont azért jött, hogy lebonyolítson egy találkozott a bandájával és a lánnyal.

- Tudok néhány srácot, akikkel jól elüthetnéd az időt.

Jan szemei csillogni kezdtek. Belekarolt a férfibe és hagyta, hogy vezesse. Mire felocsúdott, a keleti szárnyban kötöttek ki. Először megtorpant, hisz tudta, hogy Jin nem örülne neki, ha itt találná, mert elmondta, hogy elcsalhatják azért, hogy megerőszakolhassák vagy Isten tudja mit csinálnak majd vele. Megrázta a fejét. Jin-nek nincs igaza! Ismeri a News-t és ők semmi ilyesmit nem tennének vele.

- Jól vagy, Senorita? - nézett rá Yamapi ijedten.

Nagyot nyelt, majd hezitálva bólintott. Tudta, hogy ezért még Jin nagyon el fogja kapni és nem fogja megúszni megértő szavakkal és egy hatalmas orgiával. Ismét nagyot nyelt. Ahogy elnézte a többieket, akik abban a szárnyban laktak, elképedt. Mindegyikük arcán meglepettség és rémület volt. Egyikük el is rohant, miután elmentek a cellája mellett.

Reszketni kezdett, mert félt attól, hogy Jin mit fog tenni és nem az volt az egyetlen, hogy kiveri a balhét, ami miatt a News vezére elrabolta őt a biztonságosnak mondható nyugati szárnyból. Elmerült a gondoltaiba, de azonnal el is felejtette őket, amint megálltak az egyik cella előtt.

A következő pillanatban Tegoshi rontott ki az egyik cellából és ölelte szorosan magához, majd Kusano is ezt tette nem sokkal utána. A többiek mosolyogva nézték végig a boldog egymásra találásukat. Ölelgették és puszilgatták egymást. A két fiú szája az övére is rásimult és ő boldogan viszonozta nekik. Miután lazítottak az ölelésen sorban megölelte a többieket is.

Tegoshi egyetlen pillanatra sem tágított mellőle. Nagyon hiányoztak neki a srácok és mióta bekerültek a börtönbe, keveset beszéltek egymással. Egy cellában voltak mind a kilencen. Jan Tegoshi lábai között, háttal neki dőlve a mellkasának, Kusano a bal oldalán fogta a kezét, Massu a jobb oldalán, a többiek pedig körben.

- Miért vagy itt? - érdeklődött finoman Shige.

- Tévedésből. - sóhajtott gondterhelten.

- Milyen tévedésből? - csatlakozott Uchi is.

A News vezér tarkón legyintette, hogy vigyázzon mit kérdez, de ő először csak végignézett rajtuk, majd belekezdett. - Néhány hónapja betegen megtámadtak és egy bűntény helyszínén tértem magamhoz. - felelete. - A mocsok mindent rám kent.

- A rohadék. - suttogta Tegoshi.

- Azért van jó oldala is. - csatlakozott be Kusano is. - Most együtt lehetünk.

Yamapi közelebb ment és felemelte a levegőbe a kezét, hogy kicsit nyakon lendítse a fiút, de Jan lelkes bólogatása és elégedett mosolya megakadályozta. Tényleg elégedett a mostani sorsával? Nem akarata ellenére lett Akanishi játékszere és kényszerítette bele magát egy olyan szerepbe, amit elvár tőle? Most sokkal nyugodtabbnak és kevésbe gondterheltnek tűnt, mint mikor odakint vigyázott az övéire.

- Mondd Senorita, te tényleg elégedett vagy a mostani helyzeteddel?

A kérdés meglepte a lányt. Először végignézett mindannyiukon, aztán válaszolt. - Jelen pillanatban igen.

- Most hogy itt vagy velünk?

A kérdés elgondolkoztatta. Be kellett látnia, hogy igaza volt. Eleinte nagyon is ellenkezett az egész ellen, most pedig mindent úgy fogad el, ahogy vannak. Beletörődött, hogy a közvetlen családtagjai nem lehetnek vele és mindenkihez alkalmazkodnia kellett, beleértve Akanishi-t és különösebben nem is harcolt ellene, hisz ő és Brian nagyon is hasonlítanak egymásra annyi különbséggel, hogy míg egyikük tudta kicsoda és múltjuk is volt, a másikkal ismerkednie kell, de nem erőlteti, mert beéri azzal, amit cellatársa mondd neki.

- Nem hiányzik? - hallotta meg Tesshi hangját és azonnal tudta mire céloz.

- Egy kicsit. - felelte. - A dokik minden éjjel megoldják.

- Akanishi tudja?

- Nem és nem is akarom, hogy tudja.

- Hallom, nemrég meglátogatott a Gazette a cellátokban. - Váltott témát Kusano.

- Mhm. - igyekezett válaszolni. - Régen találkoztunk.

Kusano közelebb bújt hozzá. - Mázlista vagy tudod? Itt vagy az Isten háta mögött, tele rabokkal egy börtönben, ráadásul ártatlanul és mégsem vagy egyedül.

- Tutti és Nagayan mit szóltak, hogy nem mindennapi lány vagy? - fordította komolyra ismét Yamapi a szót.

- Nem kérdeztem. - vonta meg a vállát Jan.

A semmiből megjelent Tatsuya és Koki. Jan idegesen kapta feléjük a fejét.

- Végre megvagy. - szólat meg Tatsuya. - Jin mindenhol téged keres.

- Ideje lenne indulni, mielőtt idejönne és balhézni kezdene. - csatlakozott Koki a beszélgetésbe.

Mikor kimondta a mondatot, Jin hangját hallották meg a folyosó másik végéből. Valósággal őrjöngött és a másik két fiú hiába próbálta csillapítani, nem sikerült.

- Gyere elő te szemét!

Mindenki felpattant és kivonultak a cellából. Tegoshi és Kusano beálltak Jan elé, hogy megvédjék, ha szükséges és a többiek is így tettek, Yamapi állt elől, hogy lecsillapíthassa.

- Nyugodj meg, Akanishi. - állt elé és a vállára tette a kezét.

- Ne állj az utamba! Hol van Jan és mit csináltál vele?

Jin előre lendítette a kezét és bevágott egyet a News vezér képébe. Dühe csillapíthatatlan volt és nem lehetett rá hatni.

- Jin, nyugodj le! Nem esett baja. - állt elé Tatsuya. - Csak beszélgettek. Emlékezz mit meséltünk neked ebédnél!

- Hol van? - úgy tűnt meg sem hallotta, amit bandatársa mondott neki.

Jan nem bírta tovább. Otthagyta őket és előre ment egyesen Akanishi elé. Nagyot nyelt, mert tartott attól, hogy még nagyobb jelenetet rendet. Utálta, hogy mindenkivel lejátssza ezt, bárkivel is elegyedik szóba. Legszívesebben leordította volna a fejét, de tudta, hogy vissza kell fognia magát, még akkor is ha igaza van.

Tatsuya, hogy megakadályozza ezt, megragadta a kezét és futni kezdtek, egészen a cellájukig. Először nem tudta mit tegyen, hisz a dühtől fújtatni kezdett és ha nem csillapítja le, akkor kiderül az igazság róla és azt ők nem akarják. Lucian azért küldte ide, hogy megvédje és nem azért, hogy folytassa a harcot, amit otthon vívott.

Megijedt, mikor Jan megragadta a rácsokat és olyan erő volt benne, hogy azokat majdnem ki is törte. Ritkán volt ilyen állapotban, de akkor nem türtőztette magát, hanem azonnal neki ment az illetőnek és alaposan megleckéztette. Túlságosan is vad volt a természete és senkinek sem hagyta, hogy megszelídítse, egyedül családja képes rá hatni. A dolgot nehezítette, hogy Akanishi pont akkor fordult be a folyosójukra.

- Jan, meg kell nyugodnod! Akanishi mindjárt itt van.

A lány válaszul csak morgott egyet, majd leült az ágyra és a padlót nézte. Mellé ült és próbálta tovább nyugtatni, ami hála Istennek be is jött. Mire Jin odaért, úgy tűnt minden rendben van, de tudta, hogy legbelül nagyon is tombol.

Ahogy Jin belépett a cellába, Tatsuya felállt a lány mellől és magukra hagyta őket. Odalépett hozzá, felállította és vetkőztetni kezdte. Valahányszor neki fogott, mindig ellenállásba ütközött és ez most nagyon is zavaró volt. Azelőtt sosem viselkedett így és tudni akarta miért, de ahogy a szemeibe nézett, máris rájött.

- Nagyon haragszol rám, igaz? - Nem kapott választ.

Nem tudták befejezni, mert megjelent a szokásos őr, hogy elvigye a lányt a betegszobára és megkapja a szokásos adag gyógyszerét. Hiába akart vele menni, egyikük sem engedte meg neki. Ahelyett, hogy balhézott volna, inkább megfogta a lány kezét és a gyengélkedő ajtajáig kísérte.

Ahogy belépett az ajtón, azonnal leült a szokásos helyére és várta a dokit, akit tegnap helyeztek át, de csak ma kezdett. Nem figyelt rá, egyszerűen csak elvette tőle a poharat, amiben a gyógyszer volt és kortyolgatni kezdte. Először rejtegetni próbálta, mennyire élvezi az ízét.

- Ízlik? - hallotta meg az ismerős hangot, amire azonnal felkapta a fejét.

- Derek? - kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Igen, én vagyok. - mosolygott rá a férfi.

- Hogyan? - nyögte ki az egyetlen szót, ami eszébe jutott.

- Lucian küldött és hamarosan társaságod is lesz. - válaszolta és mivel látta, hogy kérdően mered rá, folytatta. - Takuya-t is ide küldik.

- Tessék?

- Lucian már nem bír vele és folyamatosan bajba keveredik. Úgy véli jobb, ha veled van.

- Mikor érkezik? - kérdezte türelmetlenül.

- Néhány nap múlva.

- Beszélek Akanishi-vel. A mi szárnyunkba kell, hogy kerüljön.

Mélyen Derek szemébe nézett és meglepettséget látott bennük. Szinte hallotta a gondolatait, ahogy folyamatosan azt kérdezi tőle, mi történt vele. Nem hitte volna, hogy egyszer eljön az a pillanat, mikor valakinek ennyire kénytelen kiszolgáltatni magát. Brian-nel is megtette, de ő sosem kényszerített rá semmit, amit nem akart. Megrázta a fejét, mert nem tetszett neki a helyzet.

- Ez nem te vagy. - kezdte el. - Sosem hagytad, hogy elnyomjanak, még Brian-nek sem.

- Most más a helyzet. Nem én hozom a szabályokat.

Derek nagyot sóhajtott. - Remélem Takuya érkezése mindent megváltoztat és visszatérsz a régi önmagadhoz.

Órákig beszélgettek. Derek minden egyes percet kihasznált, ami vacsora időig hátra volt. Meséltek egymásnak az eddig külön töltött időről, de a lányt legfőképp Takuya érdekelte most. Kiderült, hogy Lucian tiltása ellenére nagyon is tombolt az elmúlt időszakban és a végén már nem akart senkire sem hallgatni. Mindenáron arra hajtott, hogy a közelében lehessen. Ilyenkor ismét utálta Lucian-t. Várhatott volna addig, míg lecseng a fiúnál ez az időszak és csak akkor küldi őt ide vagy keresett volna nekik egy biztonságos helyet, ahol rejtve vannak mindentől és mindenkitől.

Annyira elrepült az idő, hogy észre sem vették. Derek elindult vele és két másik őrrel, hogy biztonságban az ebédlőbe érjen. Mikor odaértek, a többi rab már ott volt. Voltak, akik már asztalnál ültek és ettek és voltak, akik még sorban álltak. Mielőtt a lány is csatlakozhatott volna, még megállította.

- Várj. - nyúlt a zsebébe. - Ezt tedd el.

- Mi ez? - meredt a férfire.

- Jól jön, ha bármikor szomjas lennél. - válaszolta.

Megköszönte, majd csatlakozott Akanishi-ékhez. Tatsuya azonnal arrébb csúszott, hogy helyet adjon neki Jin mellett. Mire felocsúdott, már egy tálca volt előtte egy pohár narancslével és egy tányér onigirivel. Nem kérdezett semmit, csak átölelte a derekát és folytatták az evést.

A többiekkel mindent megbeszélt, míg a lány a dokinál volt. Nem faggatja, nem kéri számon, sőt, nem is erőlteti, hogy ma este az övé legyen, még ha nagyon nehezére is esik. Az este csendesen telt. Együtt feküdtek a lenti priccsen és simogatták egymást.

Jan mindig meglepődött Akanishi-n ha így viselkedett, mert nem volt hozzá szokva ehhez. Ritkán volt ennyire romantikus hangulatban és nem egész nap. Bár nem szeretkeztek, annyit mégis megengedett neki, hogy simogathassa és ő is viszonozta. Aznap mindenki nyugodtan aludhatott, hisz nem tartották ébren az egész folyosót. Miután mindketten átlendültek a határon, a cellát csend töltötte meg.

2013. június 18., kedd

Az ő karjaiban 3.fejezet 2.rész

- Ruki, melyik szárnyban vagytok?

A férfi meglepetten emelte fel a fejét én nézett a lányra, majd az AT-TUN vezérre. Akanishi majd felrobbant a kérdéstől, de ugyanakkor meglepetten nézett hol Jan-re, hol rá. Látszott rajta, hogy nem ezt várta a szájából. - Az északiban. - Sietett válaszolni, mert tudta, hogy nagyon dühös.

- Most menjetek.

- Igen. - hajolt meg, majd elindult a társaival. Alig jutottak néhány méterrel előre, Reita visszafordult, majd kiabálni kezdett, hogy tovább dühítse Akanishi-t.

- Várni fogunk. - rákacsintott a lányra és tudta, hogy értette az üzenetet, mert elmosolyodott.

Jin idegesen nézett hátra és egészen addig figyelte a bandát, míg el nem tűntek a szemük elől. Ueda és Koki azonnal a lány mellé álltak, vezérükkel szemben, mert attól féltek, hogy olyat fog tenni, amitől mindannyian félnek. Akanishi láthatóan meglepődött, de amikor a lányra nézett, megváltozott a tekintete. Düh helyett melegség és aggodalom áradt belőlük.

- Jin, én.... - nyitotta ki Jan a száját, de Akanishi megakadályozta, hogy végigmondja.

- Jól vagy?

A kérdés meglepett mindenkit, majd Ueda-nak rögtön leesett, hogy Jin kezdte érteni azt, amit korábban a lány és a Gazette kapcsolatáról mondott. Hosszú történet volt, de végre eljutott az agyáig. Várjunk! Jin a csajának nevezte a lányt, nem pedig a játékszerének. Meglepetten nézett Koki-ra és kellett egy kis idő, míg rájött: Jin szerelmes!

Mikor közelebb lépett, magához rántotta a lányt és szorosan átölelte. Még sosem látták őt ilyennek. Egyetlen szót sem szólt, csak megkönnyebbülten sóhajtott egy hatalmasat, majd kezeit a lány hátáról és derekáról a feneke alá csúsztatta, az ölébe vette, majd elindult vele a cellájuk felé.

Amint beértek a cellába, Jin letette a lányt az öléből és bevágta maguk mögött az ajtót. Mindenki számára világos volt, hogy mit akarnak csinálni és egyértelmű célzás volt arra, hogy ne zavarják őket.

Jan kicsit megugrott, mikor a férfi visszatért hozzá és gyengéden összeérintette a szájukat, miközben kezeivel a derekát és az oldalát masszírozta. Csak hagyta, hogy levegye a felsőjét és azt tegyen vele, amit akar. Már azt hitte, hogy bevadul és szinte letépi róla a ruháit, de pont ugyanúgy, mint előző este, gyengéd volt és türelmes. Lassan kezdett visszatérni abba a szerepbe, amit egy hónapja játszott és csak reagált Akanishi minden egyes mozdulatára.

Jin mindent megtett, hogy egyre több hangot csaljon ki a lányból és nagy önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy ne essen neki. Lassan vetkőztette le Jan-t, minden egyes szabaddá vált bőrfelületre gyengéd csókokat lehelt. Utálta, hogy bármikor ezt csinálják, társa csak reagál és hagyja, hogy azt tegyen vele, amit akar. Arra várt, hogy küzdjön a dominanciáért vagy azért, hogy egyáltalán csináljanak-e valamit, de nem így volt.

Valahol mélyen bevallotta magának, hogy imádta, mikor korábban nem engedett neki és meg kellett küzdenie érte. Azon a napon, mikor először tette a magáévá valami megváltozott.

- Nem akarod?

A kérdés Jin szájából nagyon meglepte.  - D... de. - sietett válaszolni.

Cellatársa eltávolodott tőle és mélyen a szemeibe nézett. Igyekezett minden felesleges gondolatot kiűzni a fejéből és csak rá koncentrálni. Lassan közelebb lépett hozzá és mikor odaért, lassan kezdte kigombolni az ingét. Láthatóan megkönnyebbült, mikor átvette az irányítást. Jin tényleg erre várt volna? Reszkető kezekkel simította le a válláról az anyagot, majd lejjebb csúsztak a nadrágjához. Ajkaival gyengéden csókolni kezdte a mellkasát, majd nemsokkal később nadrágját letolta az alsójával együtt, Jin pedig kilépett belőlük.

Ez már sokkal jobb volt. A következő pillanatban Jan abbahagyta mellkasának ízlelgetését és ránézett, mintha csak rá várna, de ő mégsem tett semmit, holott nagyon is akart. Kíváncsian várta mi lesz a következő lépés és nem is kellett sokat várnia. A lány pipiskedni kezdett, hogy elérje a száját. A csók sokkal gyengédebb volt. Ő sokkal követelőzőbb volt és néha kissé kemény is. Nem várt tovább. Az ágyhoz hátráltak, de mielőtt ledöntötte volna cellatársát az ágyra, egyik kezével a fenti ágy matraca alá nyúlt. Mikor megtalálta, amit keresett, ledöntötte Jan-t a priccsre és befészkelte magát a lábai közé.

Jan türelmesen vár, majd halvány mosoly jelent meg az arcán, amikor meglátta, hogy Akanishi feltépi a kis csomagocskát és felhelyezi magának a gumit. Érdekes volt végignézni a jelenetet, hisz ezelőtt nem nézte mit csinál. Ugyanolyan szégyenlős és visszahúzódó volt az elmúlt egy hónapban, mint annak idején Brian-nel, mikor a kapcsolatuk kezdődött, az egyetlen különbség az volt, hogy ő követelte magának egy hét után, hogy ne csak reagáljon, hanem érintse is meg. Onnantól megváltozott a viszonyuk és viszonylag gyorsan megváltozott és igazi párként kezdtek viselkedni, de jól tudta, hogy ugyanez Jin-nel lehetetlen.

Nem gondolkodott tovább ezen, inkább csak élvezte a pillanatot és az együttlétet cellatársával. Megakart fordulni, hogy a hasán feküdjön, de Jin megállította. A következő pillanatban a férfi felemelte őt a csípőjénél fogva és úgy hatolt belé, száját pedig egy hangos és elégedett nyögés hagyta el. Lehunyta szemeit, kezeivel pedig szorosan magához ölelte. Úgy érezte, mintha egy álomban lenne és ez csak fokozódott, mikor Jin mélyebbre lökte magát benne. Újra visszatért a korábbi szerepéhez, de nemcsak reagált, hanem egy ütemben mozgott vele és le is húzta egy-egy csókra.

Akanishi elégedetten mosolyodott el. Ha korábban tudta volna, hogy így elérheti, hogy önszántából adja át magát neki, akkor már próbálkozott volna. Minden egyes pillanatát kiélvezte és dédelgette magában. Lehet, hogy végre nem süllyed tovább a mester-játékszer szerepben és önmaga lesz? Talán ha véget ér mindkettejük rabsága, akkor kint is megkeresi. Vajon akkor is akarja majd vagy elutasítja? Egyenlőre kár ilyenekre gondolni, mert még jó ideig börtönben lesznek és lány az övé lesz. Igen, Jan az övé és senki másé. Ezek voltak az utolsó gondolatai, mielőtt a lány teste megfeszült, majd ő is elélvezett, egyenesen a reszkető testébe.

Erőtlenül feküdt rá cellatársára és próbálta visszanyerni az irányítást légzése felett. Beletelt némi időbe, míg minden visszatért a régi iramba és ő kihúzódott belőle, majd mellé feküdt és a karjaiba vonta. Jan-re nézett és akkor látta meg, hogy mosolyog. Felemelte a fejét és összeérintette a szájukat.

A szavak maguktól dőltek mindkettejükből és nem számított mekkora hülyeség, ugyanúgy csacsogtak, mint előző éjjel. Jin imádta, hogy szex után a lány ennyire nyílt vele. Még senkivel nem beszélgetett annyit, mint vele. Az idő dél felé járt, mikor kinyitották a cella ajtaját és a banda többi tagja már várta őket. Tatsuya örömmel látta, hogy minden rendben van és Jan is visszatért a számukra megszokott boldog és beszédes hangulatba.

- Jan, emlékszel még a három évvel ezelőtti estére? - kérdezte Koki, majd nevetni kezdett, mikor a lány elpirult.

Voltak dolgok, amiket még Jin se tudott és ez zavarta. Utálta, hogy valahányszor közös emlékek merültek fel két társának a lánnyal kapcsolatban, mindenki értett a fél szavakból és mondatokból, csak ő nem.

- Szeptember 8.-a. - kacsintott Koki ismét a lányra.

- Ne már! - csapott Koki vállára. - Arról én sem tudtam.

Egész ebéd alatt cukkolták egymást és ezen mindenki jól mulatott, egészen addig, míg a News vezére, Yamapi meg nem jelent. Jin morogni kezdett és a jó kedve is hirtelen elszállt. Dühösen nézett rá, mikor odasétált az asztalukhoz.

- Hello Bakanishi. Jó étvágyat.

- Volt, míg ide nem értél. - morgott Jin.

- Ugyan már, ne légy már ennyire negatív. - piszkálta Akanishi-t.

Jin mérgesen rágódott az egyik onigirin, majd ismét a másikra nézett. - Akarsz valamit?

- Nem, csak köszönni akartam. - kacsintott rá az AT-TUN vezérre. - Mikor úgy gondolta, hogy ki szórakozta magát, a lányra nézett és azonnal megismerte. - Senorita, végre téged is látlak.

- Hello, Pi.

- Jól szórakozol velük? Ha nem, mi szeretettel várunk, hisz tudod.

- Kösz, de megvagyok.

- Ha meggondolnád magad és hiányolnál, a keleti szárnyban vagyunk.

Jin morogni kezdett. Utálta, ha barátja evés közben bosszantotta, mert ezzel elvette a kedvét. Dühös volt. - Ez a rohadt Pi! Rohadtul unom, hogy ez csinálja!

- Te honnan ismered a News-t? - kezdte faggatni Junno, mire Jin is kíváncsi lett. Nem tudta mit mondjon, mert tartott attól, hogy Akanishi kiakad és azt semmiképp nem akarta.

Koki látva a helyzetet, hogy kihúzza a lányt helyette válaszolt. - Volt egy kis afférja Tegoshi-val és Kusano-val.

- Ehhhhhhhh? - csattant fel Jin.

- A két srác totál belé esett, de nyugi, csak barátok. - mondta Koki, majd beleharapott egy onigiribe.

Az AT-TUN vezéren látszott, hogy cseppet sem volt nyugodt. Ha Kusano és Tegoshi áll a lánnyal közeli kapcsolatban, akkor Yamapi-nak mi dolga lehet vele?

Közben egy pár asztallal odébb a News tagjai nekiláttak az ebédnek. Csendben ették az onigiriket, majd Yamapi végül megszólalt. - A csajotok itt van Akanishi-ékkel.

Kusano és Tegoshi szemei kikerekedtek, ráadásul egyikük majdnem meg is fulladt a szájában molyolt falattól. Hát tényleg igaz a pletyka, hogy Jan van Akanishi cellájában. Tegoshi szemeiben könnyek gyűltek és képtelen volt megállni, hogy ne sírja el magát. Nem tetszett neki, hogy lehetőségük sem volt harcolni érte, pedig tudta, hogy Yamapi mindent megtett volna, hogy hozzájuk került volna. Nem kellene szerepet játszania, lehetne önmaga és szabadon szerethetnék egymást. A könnyeit törölgette, mikor meglátta a lányt az AT-TUN-nal jó kedvűen. Bármit megadott volna, hogy legalább öt percre kettesben lehessenek.

Yamapi nem szerette így látni a két fiút, különösen Tegoshi-t nem. - Elintézem, hogy vacsora előtt vagy holnap találkozzatok, amikor Akanishi és a bandája nincsenek a közelében. - A fiúk szeme csillogni kezdett. Ez mindent megért. Tudta, hogy az AT-TUN mikor mit csinál és mikor térnek vissza a lányhoz, bár Jin-nél ezt nem lehetett tudni. Gondosan eltervezte hogyan fognak összefutni.

2013. február 14., csütörtök

Az ő karjaiban 3.fejezet 1.rész

Már egy hónap telt el azóta, de Jin érdeklődése mit sem változott a lány iránt, sőt! Egyre inkább kötődött hozzá. A nyugati szárny utolsó cellájában titkos szerelem volt kibontakozóban,amit a T-TUN már előre megjósolt, pontosabban Tatsuya és Koki.

A nap már fényesen sütött be a cella ablakán, mikor Jan felébredt. Kellemesen sajgó fájdalmat érzett a combjai között. Mikor felült az ágyban, akkor tudatosult benne, hogy egyedül van a cellában. Jin biztos lement reggelizni, őt pedig ott hagyta, hogy tovább aludhasson kicsit a tegnapi heves éjszaka után. Az ágy szélére húzódott, és elmosolyodott. A férfi a létrára terítette a nadrágját és a kapucnis felsőjét a zoknijával együtt és a cipője az ágyhoz volt készítve.

Szeretett az AT-TUN-al lenni, különösen Jin-nel. Sosem hitte volna, hogy Brian-en kívül is képes mással kapcsolatban élni, már ha lehet ezt annak nevezni annak ellenére, hogy kényszerből lett a férfi játszótársa. Szép lassan kezdte megszeretni ezt az életet, amit Lucian kényszerített rá, hogy biztonságban tudhassa és egyáltalán nem bánta.

Miután felöltözött visszaült az ágy szélére és végig gondolta az eddig eltöltött egy hónapot. Távol tartotta magát a balhéktól, sosem volt senki útjában, nem kószált el, nem hagyta el a nyugati szárny adta biztonságot és Akanishi szövetségeseivel is összebarátkozott.

Akanishi és hárman a bandájából sorban álltak a reggeliért, amikor Nakamaru ijedten futott oda hozzájuk. A döbbenettől alig bírt megszólalni, de amint képes volt rá, rossz hírt közölt. - Jin baj van! A Gazette a cellátok felé tart!

- A Gazette? Bassza meg, Jan még ott van!

Mindannyian letették a tálcát a szokásos asztalukra és rohanni kezdtek a lépcső felé, hogy még időben érkezhessenek és megvédhessék a lányt. Akármennyire igyekeztek, rabok sokasága akadt az útjukba, akiket egyenként ki kellett kerülniük vagy arrébb lökniük, hogy szabad utat kaphassanak a celláig.

A tömegben feltűnt Yamapi a társaival együtt és nem tudta nem megkérdezni miért igyekeznek vissza ennyire eszüket vesztve a cellájukba. Beállt az AT-TUN vezér elé, ezzel is bosszantva őt, hogy megtudja mi folyik itt. - Jin, mi történt? - szólt ezúttal a melléjük érő vezérhez.


- Később. - vetette oda neki a másik, és futott tovább a többiekkel, de a News nem engedte el őt olyan könnyen, mint a bandája tagjait. Káromkodva és egyáltalán nem javuló kedvvel verekedte át magát rajtuk. Szorította az idő és minél hamarabb oda kell érniük, ha nem akarják, hogy a lánynak baja essen.

 Jan gondolatai az előző este körül forogtak, mikor Jin gyengéden és gondos szeretettel tette őt magáévá. Eddig még sosem élvezte a férfivel az együtt töltött estéket, de most más volt, sokkal inkább adott, mint elvett. Elmosolyodott, ahogy arra gondolt, hogy utána egymás karjaiban még egy jó darabig sugdolóztak és halkan kuncogtak.

- Hello édes. - szólalt meg egy hang a cellaajtó mellett. Mikor odafordította a fejét, akkor látta meg a Gazette tagjait, akik mosolyogva néztek rá. Jó néhány éve nem látták már egymást, de a köztük lévő családias hangulat semmit sem fakult. Mindannyian melegséggel és szeretettel néztek a rá, kivéve Kai-t, akivel azóta sem sikerült jó viszonyt kialakítani.

- Hello srácok, mi újság? - hiába próbált olyan nyugodt maradni, amennyire csak lehetett, de legbelül elkezdett pánikolni, hogy mi lesz, ha Jin itt találja a fiúkat és balszerencséjére össze is balhéznak a területi kérdések miatt. Ahogy eddig hallotta, a fiúk csak akkor mentek át más szárnyába, ha nyomós okuk volt, de most miatta jöttek.

- Csak a szokásos. - csatlakozott be a beszélgetésbe Reita is. Ahogy Jan ránézett, szinte ragyogott. Eddig kevés alkalommal látta mosolyogni, de az az elégedett vigyor az arcán teljesen új volt számára. Nem sokáig beszélgettek nyugodtan, mivel Kai váratlanul arra figyelmeztette őket, hogy Akanishi a bandájával és az Arashi-val pont hozzájuk tart.

Amilyen gyorsan csak lehetett, a lány felpattant az ágyról és mögötte a Gazette tagjaival elindult az AT-TUN és az Arashi elé, hogy megakadályozhassa a kitörni készülő háborút közöttük. Tudta, ha ezzel megvannak, Jin követelni fogja, hogy mondja el mit akartak tőle és ha bevallja hogy ismerik egymást, akkor azt hogy honnan és mi közük egymáshoz.

Mikor kiszakadt a gondolataiból, akkor találkoztak a két bandával a folyosók találkozásánál. Jin egyszerre volt ijedt és dühös is, de a lányról csak néhány pillanatra vette le a szemét még akkor is, ha valamelyik srác beszólt neki.

- Mit kerestek az én szárnyamban? - förmedt a vele szemben lévő bandára Akanishi.

- Ahhoz neked semmi közöd. - sietett válaszolni Kai.

- Mi a faszt akartok a csajomtól? - kérdezte az AT-TUN vezér nem kevesebb dühvel a hangjában.

- A csajod? Sokkal inkább tartozik hozzánk, mint hozzád! - vágta gúnnyal a férfi arcába Reita a tényeket.

Jin majd felrobbant a méregtől és legszívesebben beleütött volna Reita képébe, de a lány miatt nem tehette meg, mert veszélyben volt és nem kockáztathatta meg, hogy baja essen.

- Menjetek a saját szárnyatokba és nem akarlak többet Jan közelében látni titeket!

- Azt nem te döntöd el! - lépett előre egy lépést Kai és éppen a lány mellett állt meg.

Váratlanul megfogta a Jan kezét, ezzel is tovább idegesítve Akanishi-t, aki számításának megfelelően azonnal reagált a helyzetre. - Vedd le róla a mocskos kezed! Ne merj hozzá érni!

A jelenet hatására egy elégedett és egyben gúnyos mosolyra húzta a száját. - Különben? - A kérdés hatására elszakadt Jin-nél a cérna és már ütni készült, mikor a lány váratlanul lerázta magáról Kai-t.

- Elég legyen! Nem egy rohadt konc vagyok, amin marakodhattok! Fejezzétek be mindketten, míg el nem durran az agyam és legkisebb gond az lesz hogyan verjétek egymást véresre!

A lány kiakadásának hatására a velük szemben álló mindkét banda tagjai Tatsuya-t és Koki-t kivéve mind meredten álltak és tátott szájjal, kikerekedett szemekkel bámultak maguk elé. A Gazette tagjai meghajoltak mögötte, a mellette álló Kai-al együtt, aki utána azonnal elengedte a kezét és visszaállt a többiekhez.

2013. január 5., szombat

Az ő karjaiban 2. fejezet 2.rész

- Na jó Jin, mit tettél vele reggel, mielőtt átmentünk hozzátok? - kérdezte mérgesen Koki.

- Semmit. - felelte Akanishi.

- Akkor mit mondtál neki? - csatlakozott Ueda is.

- Mondom, hogy semmit! - válaszolta a vezér, miközben a szájában lévő falaton rágódott.

A többiek mind kérdően meredtek rá, ő pedig úgy érezte, mintha kihallgatáson lenne. Körbenézett társain és mindannyiuk arcán ugyanaz a gyilkos pillantás ült.

- Csak megcsókoltam. - sietett válaszolni.

Koki-n és Ueda-n kívül a többiek folytatták a vacsora elfogyasztását. Egy rövid idő után Akanishi letette a kezében lévő onigirit a tányérjába és rájuk nézett.

- Szóval este mit fogtok csinálni? - próbálta menteni a helyzetet Junno jól tudva, hogy Koki és Ueda bármikor képes lenne neki ugrani bárkinek, aki a lányt bántja.

- Szerinted mit? Valószínűleg ismét bepróbálkozik. - válaszolta Nakamaru a vezér helyett és úgy tűnt jól szórakoznak.

- Tuti felsül, mint ahogy eddig is. - csatlakozott Jin hecceléséhez Tanaka is, válaszul egy gyilkos pillantást kapott.

- Ne vegyél rá mérget. - igyekezett megvédeni magát négy társával szemben Akanishi.

A többiek csak sóhajtottak egyet és folytatták tovább az evést.

Jan már felért a lépcsőn és a nyugati szárny folyosóján sétálgatott lassan, apró léptekkel. Nem szándékozott sietni. Utálta a gondolatot, hogy Brian ilyen könnyen engedte, hogy más is birtokba vegye a testét kedve szerint és nem küzdött ellene.

Nem értette őt. Ha ennyire zavarta, hogy itt így mennek a dolgok, akkor miért szeretkezett vele kétszer és utána miért nem mondta ki amit gondolt? Ha ennyire fájt neki miért nem mondta meg?

- Brian, beszélnünk kell!

- Akanishi-ről és szabályairól?

- Itt Akanishi a szabály... Nem vagyok olyan helyzetben, hogy választhassak!

 - Akkor tedd, amit tenned kell.

 Már nem szereti őt Brian? Talált magának valaki mást? Hééééé.... egyáltalán hogy gondolta, hogy ő lesz az egyetlen férfi élete végéig? Mi lesz, ha mindketten találnak maguknak párt? Akkor is együtt lehetnek majd?

 Megőrült a gondolattól. Könny csordult ki a szeméből és sírás fojtogatta. A cella ajtajának hangos bevágódása rángatta ki a fájó emlékekből és akkor látta meg a sötét alakot.

- Időben, mint mindig Akanishi-kun - hallotta meg Jan az üdvözlést, az alak pedig hátraintett pont úgy, ahogy azt már megszokhatta az elmúlt két hétben. Tudta mi következik. Az ágy szélére csúszott, majd felállt.Jin odament hozzá és végignézett rajta.

- Látom már nem vagy harcias kedvedben. - mondta neki játékos hangon, amikor megállt előtte és végigfuttatta az ujjait a lány karjain.

- Várj... - lehelte a lány, amint a férfi egy egyszerű mozdulattal bezárta köztük a távolságot.

Kirázta a hideg, ahogy Akanishi levette róla a felsőjét és semmivel sem törődve hajította le a földre. Hűvös volt a levegő a bőrének.

Érezte, hogy Akanishi végigsimít a meztelen hátán, majd körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdi a derekát, miközben hátravezette az ágyhoz. Jan leült a szélére, az idősebb is szinte azonnal követte. Tétovázva engedte, hogy ledöntsék az ágyra. A férfi átfordította a hasára, majd fölé mászott.

Néhány pillanatig elgondolkodott rajta, hogy mi lenne, ha nem hagyná magát és lelökné magáról hagyva mindent úgy ahogy eddig volt, de ha Akanishi meg akarta kapni, úgy is eléri a célját így vagy úgy. Könnyebb lesz, ha hagyja magát.

Visszatartott egy tiltakozó hangot, amint újra megérezte magán a másik kezeit. Érezte, a teste megremeg, ahogy Akanishi benyúlt a ruhája alá, hogy a nadrágjával együtt le tudja húzni az utolsó ruhadarabot is róla.

Próbált mélyeket lélegezni. Sosem érezte magát még ennyire kihasználva. Hallotta, hogy valahol a háta mögött feltépnek valamit, és nem sokra rá Akanishi felhúzta őt, megtámasztotta a lábain, majd széthúzta őket.


Beletemette az arcát a párnájába. Küzdött a sírás ellen, miközben Akanishi fölé mászott, és betakarta meztelen testét az övével. Összeszorította szemeit, ráharapott az alsó ajkára, ahogy várta az első lökést, és amikor eljött a pillanat vett egy nagy levegőt.

- Jó kislány. - szólalt meg a füle mellett a férfi, amint teljesen benne volt. - Nagyon jól csinálod. - tette hozzá elismerően, miközben visszahúzódott, hogy utána lassan újra lökhessen, miközben egyik kezével tartotta a csípőjét, hogy ritmusban maradhassanak.

Ahogy meghallotta Akanishi gyönyörrel és megkönnyebbüléssel teli  mély nyögéseit, legördült egy könnycsepp az arcán és alig hallhatóan tiltakozva kezdett nyöszörögni, mielőtt elélvezett benne.

Cellatársa egy ideig még nem mozdult el róla, mert próbálta visszanyerni az irányítást a lélegzése felett. Amint lenyugodott, elvált tőle, felmászott az ágyára, és ezek után a cellát már csak a csend hangjai töltötték meg.

Rémesen érezte magát, mintha elárulta volna Brian-t. Hiába egyezett bele, hogy másokkal is lehet, képtelen volt megemészteni a férfi szavait. - Egyszer úgyis eljött volna a nap, amikor nem én lettem volna az egyetlen férfi az életedben.

Annyira bele-fúrta az arcát a párna puha anyagába, hogy alig tudott lélegezni. Felhúzta a lepedőt a fejére, remélve, hogy az majd még jobban elfojtja a zokogását, és nem sokra rá álomba sírta magát.