2012. november 27., kedd

Az ő karjaiban - 1. fejezet 2.rész

Mit képzelnek ezek a srácok magukról? Azt hiszik nekik mindent lehet? Hogy mondhatnak olyat, hogy kénytelen lefeküdni egy ismeretlen sráccal és szexrabszolgaként viselkedni? Erről hallani sem akar! Holnap majd reggelinél, ha megint zaklatják, nem fogja eltűrni az ilyen viselkedést. Észre sem vette, hogy a lépcsőkön lépdel felfelé, majd a folyosók találkozásánál megállt.

Még morgott néhányat, majd tovább indult, egészen a cellájáig meg sem állt. Egy újabb morgás kíséretében ledobta magát az ágyra, kényelmesen elhelyezkedett, de nem mert elaludni, mert kíváncsi volt cellatársára. Egy idő után képtelen volt nyitva tartani a szemeit, de mielőtt még elaludhatott volna, néhányan hangosan köszöntöttek valakit a többi cellából.

Jan felült, amint meglátott egy alakot belépni a sötét cellába. Szemei pillanatok alatt hozzászoktak a sötétséghez.

- Időben, mint mindig Akanishi-kun - hallotta meg Jan az üdvözlést, az alak pedig hátraintett.

Éppen eltűnődött volna, mire értették ezt, amikor felhangzott az egész börtönben a cellák záródásának hangja.  A hangok elhaltak, és a folyosó is teljes sötétségbe borult, kivéve azt a homályos fényt, ami a foglároknak segített a tájékozódásban.

- Először vagy börtönben? - Jan beleborzongott, ahogy felhangzott a kérdés közvetlenül a füle mellett.

 - Aha. - válaszolta kicsit elhúzódva, hogy teremtsen egy kis helyet közöttük.

- Gondoltam. - folytatta a srác.

Jan figyelte az ágya szélén ülő idegent. Ő is ugyanazt a sötét rabruhát viselte, mint a többiek, azonban egy plusz ing volt a derekára kötve. A lány elgondolkozott azon, ahogy cellatársa viselkedett, attól valahogy egyre kevésbé érezte magát kényelmetlenül. Az egész férfit körül lengte a lazaság érzete.

- Jan Hatcher vagyok. - mondta határozott hangon.

 A másik, arcán apró mosollyal fordult felé újra.

- Akanishi Jin - válaszolta.

 Akanishi Jin, ismételte magában. Ő lenne az, akinek állítólag a szexrabszolgája lesz? Nem tűnik erőszakosnak.

- Szóval, miért vagy itt? - kérdezett rá konkrétan Akanishi.

- Üm... Betegen megtámadtak és mikor magamhoz tértem, egy bűntény helyszínén tértem magamhoz. felelte. - A mocsok mindent rám kent.

- Aha, szóval ártatlanul küldtek egy pár éves turnéra. - jegyezte meg Akanishi és Jan ettől még kevésbé érezte magát kényelmetlenül.

 - Engem lopásért csukta le.

- Tolvaj vagy? Mit loptál el? - kérdezett rá ő is.

- A rendőrfőnök sportkocsiját. - válaszolta a fiú, mire Jan elmosolyodott. - Meg még egy kis rendőrinzultálásért is, mert meg akartak minket állítani. Bemártottak.

- Bemártottak? - értetlenkedett a lány.

- Úgy értem, egy másik banda.

- Az szép. - mondta. - Egyedül vagy itt?

- Nem, a srácaim a mellettünk lévő két cellában vannak — felelte Akanishi a szemben lévő falra mutatva. — Amikor elkaptak, elhintettünk egy-két infót a másik bandáról, hogy megpróbáljuk csökkenteni, amit kapni fogunk, így őket is bevarrták. Most ők is velünk együtt rázzák a rácsokat. Édes a bosszú.


- Úgy érted, az a másik banda is itt van? — kérdezett vissza meglepődve.

- Aha, a keleti szárnyban. - magyarázta Akanishi.


- Szóval ez neked is az első alkalmad börtönben?

- Yep. De mi már jó pár éve itt vagyunk — felelte.

 Értem - szaladt ki belőle, miközben a másik közelebb mozdult hozzá.

- Ne aggódj! Meg fogod szokni. Csak meg kell tanulnod a játékszabályokat — mondta a fülébe, mire Jan ismét hátrébb húzódott egy kicsit.

- És mik azok? - ahogy a magasabb még közelebb hajolt.

- Meg fogom mutatni neked - suttogta Akanishi, és a férfi már egyáltalán nem azt a meggyőző aurát sugallta magából. - Feküdj le és lazulj el! Mondom, mit csinálj.

Jan  érezte, hogy a szíve gyorsabban kezd verni, gyakorlatilag dübörgött a mellkasában, ahogy Akanishi kezei elkapták őt és lefektették a hasára.

- Mi... mit csinálsz? - próbálta kérdezni, miközben a másik fölé mászott és belenyomta a matracba.

- Ne aggódj! - hangzott fel ismét a hang a fülénél, és egy kéz végigfutott a haján. - Mindig védekezek - tette hozzá.

- Mi? Na nem! Felejtsd el! - lökte le magáról cellatársát.

A férfi még néhány alkalommal próbálkozott, majd amikor minden alkalommal ugyanazt a reakciót kapta, morogva hagyta őt magára az ágyában és felmászott az övébe, amely megnyikordult, mikor egy újabb elégedetlen morgással lefeküdt a sajátjába. Jan még még egy ideig lankadatlan figyelemmel ellenőrizte nem-e tér hozzá vissza, de nem történt semmi, így becsavarta magát a takarójába, fenekét a falnak és megadta magát a rátelepülő álomnak.

1 megjegyzés:

  1. hmmmmmmmm aztaaaaaaaaaa hmmmmmmmm:Dennyit birok kkinyögni ami nagyjából értelmes is:D

    VálaszTörlés